18 °C Budapest

Átadták a százezredik budapesti új lakást a rendszerválás óta!

Pénzcentrum
2008. március 13. 12:00

A szakértők várakozásait is túlszárnyalták a 2007-es évi lakásépítési adatok. A 2004-es csúcs óta évről-évre visszaesést figyelhettünk meg, ez a tendencia az elmúlt évben megfordult és országosan 6,7 %-kal, Budapesten 17,2 %-kal több új lakást adtak át, mint egy évvel korábban. Az újonnan kiadott építési engedélyek száma egy százalékkal csökkent, ennek piacra gyakorolt hatását majd az idei adatok összesítésekor tudjuk meg pontosan. Ha a statisztika nem téved, akkor valamikor ebben a hónapban Budapesten átadják a 100 000. rendszerválás óta elkészült új építésű lakást.

A 70-es 80-as években fénykorát élte hazánkban a lakásépítés. A házgyári technológia a kor igényszintjének megfelelően elfogadott és sikeres volt, a 15 éves lakásépítési programok keretében egész panelrengetegek épültek. Nézzük mi történt ezután.


Az 1990-es években jelentek meg az első lakóparkok, melyeket a lakótelepek új generációjának is tekinthetünk. A változó piaci elvárásoknak megfelelően új építési technológiákat vezettek be, a panelekkel szemben fokozottan ügyelve a lakások hő- és hangszigetelésére. A kilencvenes évek elején még csökkent a lakásépítések száma, az első fellendülést a mai lakásépítési kedvezmény elődje, a "szocpol" bevezetése indította el. Két-három évig ez - főleg vidéken - megélénkítette a piacot, de az emelkedő építési költségekkel nem versenyezhetett az akkori támogatások összege. Országos szinten 1999-re húszezer alá esett, Budapesten már lassan egy évtizede csak 3000 körül mozgott az évente átadott új lakások száma, ekkor újra kormányzati beavatkozásra volt szükség.

Az 1999-ben és 2000-ben tapasztalt ingatlanár-emelkedés és a bevezetésre kerülő Lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. számú Kormányrendelet együttesen olyan hatást fejtett ki a piacra, hogy országos szinten megduplázódott, a fővárosban pedig megnégyszereződött az évente átadott az új lakások száma (lásd a grafikonokon). 2003 decemberében változtak a feltételek, elsősorban a kamattámogatás csökkentése és az adókedvezmények megnyirbálása vetette vissza a vásárlási kedvet. A kormányrendelet szigorítása a folyamatban lévő projektek átfutási ideje miatt a fővárosban csak egy évvel később éreztette a hatását. A bankok által bevezetett devizahitelek és később a lakáslízing megkönnyítették a lakásvásárlást, ez új projektek elindítását generálta. A 2006-os adatok, a csökkenő reálbérek és a szerényebb külföldi érdeklődés alapján szakértők 30 ezer alatt valószínűsítették a 2007-ben átadható új lakások számát, meglepő módon mégis az elmúlt másfél évtized harmadik legmagasabb értékét produkálta az iparág.

A fővárosban a támogatott hitelek bevezetését követően ugrásszerűen emelkedett a beruházások száma. Az évente átadott új lakások száma 2002-re elérte a 6 ezret, 2005-re pedig a 12 ezret, ami negatívum, hogy tízből 6 lakás 60 négyzetméter alatti alapterülettel rendelkezik. A jövőt illetően annyit tudunk, hogy a kiadott építési engedélyek száma 11 ezer. Ebből a számból önmagában nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mivel azt nem tudjuk, hogy mennyi korábbi beruházás van még folyamatban és mennyi fejeződik be az év végéig. A hazai lakáspiac sajátosságaiból kifolyóan megállapíthatjuk, hogy a külföldi piacokat érintő válság egyelőre elkerült minket, a beruházói kedv töretlen.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem