A budapesti lakáspiac aktív szereplői eléggé eltérően vélekednek a lakásszerzési kedvezmény eltörlésének hatásiról. Míg egyes szakértők szerint a kedvezmény megszüntetése az újszerű lakások forgalmának csökkenéséhez vezet majd, addig mások ettől nem tartva a használt lakások iránti érdeklődés növekedését remélik a következő évtől.
A Magyar Ingatlanszövetség közvetítői bizottságának elnöke, Bartucz Tamás, a Napi kérdésére elmondta, hogy a lakásszerzési kedvezmény eltörlése az 5 éves időtartam előtt eladók számára egyetlen lehetőséget hagy, az adó eladási árba való beépítését. Ennek életképessége azonban az egyébként is túlkínálatos piacon kétségbe vonható.
A túlkínálatot fokozhatja az adómentes értékesítésig eltelő időtartam 15 évről 5 évre való csökkentése. Ennek hatására ugyanis sokak piacra adhatják az adófizetés miatt eddig még tartogatott ingatlanokat. Ez a rendelkezés pozitív hatással lehet a minőségi lakáscsere kérdésében. Az élethossz alatti jelenlegi 3 csere tovább szaporodhat, ez pedig jó hatással lehet mind a használt, mind pedig az új lakások piacára.
A szakértő szerint a jogszabályváltozások egyedüli elszenvedőjét az újszerű lakások és a befektetési céllal vásárlók jelenthetik. Itt érvényesül leginkább a lakásszerzési kedvezmény megszűnése. A befektetési céllal vásárlók már most keresik a kerülőutakat, melyeket az opciós jogok jelenthetnek.
Az opciós jog lehetővé tenné, hogy a befektető még a projekt befejezése előtt kiszálljon az üzletből, vevőkijelöléssel adva tovább a lakás megvételének jogát. Az egy-két évre vásárlók pedig opciós szerződést köthetnek a későbbi értékesítésre, persze erősen megnyomva a ceruzát, amikor megállapítják a vételi jog árát.
Az újonnan megszületett technikák ellenére azonban Bartucz Tamás szerint 10-15 százalékkal visszaeshet az újszerű lakások piaca. Ez pedig jó lehetőséget ad a fejlesztőknek arra, hogy a marketingeszközök ügyes használatával megszabaduljanak a készleten maradt lakásoktól.
Egyáltalán nem tart az újszerű lakások forgalmának visszaesésétől Nagy Balázs, a Palace Ingatlan-tanácsadó vezetője. Véleménye szerint az új lakások esetében felmerülő áremelkedés teret ad majd az újszerű lakások áremelkedésének is. Az újonnan építettek esetében az emelkedést a kivitelezők emelése indokolja, akik a korábban jellemző 120 helyett, ma már "140-150 ezer forint plusz áfáért" építenek meg egy négyzetmétert. A fejlesztőknek pedig a sorozatos csődök miatt egyre szűkebb körrel szerződhetnek.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nagy Balázs szerint a jogszabályi változás ismét feketítheti az eladásokat, a készpénzes vásárlások esetén az eladók várhatóan arra fognak törekedni, hogy ne a valódi ár szerepeljen a szerződésekben.
Az Otthon Centrum értékesítési vezetője, Demetrovics Petra arra számít, hogy a befektetők a jogszabályi változások miatt hosszabb távra kalkulálnak majd, és esetlegesen kivárják az adómentességhez szükséges öt évet. Tapasztalatai szerint év végén eléggé nagy volt a tanácstalanság, a lakásszerzési kedvezménnyel kalkulálók előszerződéssel próbálták kivédeni a problémákat. A forgalom növekedése azonban nem volt tetemes.
5-10 százalékos bővülést tapasztalt ezzel szemben Laczkó Róbert, a City Cartel értékesítési divíziójának vezetője, aki szerint várhatóan eltűnnek majd a piacról azok, akik eddig spekulatív céllal vásároltak használt lakásokat, hogy felújítsák és haszonnal tovább értékesítsék azokat.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








