Gyorsan növekszik a lakóingatlanok átlagos alapterülete a nyugati szomszédunk fővárosában, az alapterület bővülése azonban nem jár együtt a minőség romlásával, a lakások 90 százaléka a tavalyi évben már a legnívósabbnak minősített A kategóriába tartozott - írja a Világgazdaság.
Az alapterület növekedése a bécsiek életszínvonalának folyamatos emelkedéséről tanúskodik: míg 1971-ben 66, addig 2005-ben már 97 négyzetméteres lakóingatlanok voltak jellemzőek. Az egy főre jutó lakóterület pedig elérte a 41 négyzetmétert.
A lakások minőségére meglepő módon azonban kifejezetten jó hatással volt az alapterület növekedése, az elmúlt másfél évtizedben 67-ről 90 százalékra nőtt a legmagasabb kategóriába sorolt ingatlanok száma.
A brit Financial Times emellett némi fellendülésről számolt be a belváros szívének tartott első kerületben, a keresletet főként a luxuskategóriás foghíjbeépítések és a penthouse lakások gerjesztik, persze ezek nem a nagy közönséget célozzák.
Az ingatlanügynökségek szerint 2007-ben jó év várható, némi árszínvonal-emelkedéssel is számolni lehet. A négyzetméterárak jelenleg 5-7 ezer euró körül alakulnak, az új lakások árai pedig elérhetik a 8-10 ezer eurót.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







