-3 °C Budapest

2,5 millióért eladják a házad: egy tuti üzlet sötét oldalai

Pénzcentrum
2007. július 11. 14:00

Nemrégiben szóltunk arról, hogy a lakáseladáskor az ingatlanügynökségek segítségének igénybevétele akár milliós nagyságrendű többletköltséget, vagy másképpen elmaradt hasznot is eredményezhet. A megkötött szerződésektől pedig már nem lehet visszalépni, így jobb előre megfontolni, vajon érdemes és okos döntés-e ekkora összeget áldozni a segítség fejében?

A visszaesést mutató amerikai piac eladói is hasonló problémákkal küzdenek, amikor meg kell hozniuk a nagy döntést miszerint érdemes és szükséges-e egy átlagos ingatlan esetében is 2,5 millió forintot a "biztonság és a könnyebbség kedvéért" átengedniük a vételárból az ingatlanügynököknek.

Az ügynökség igénybevételét ellenző piaci szereplők szerint ugyanis az évekkel ezelőtt meghatározott hat százalékos jutalék túlságosan nagy szeletet hasít ki a vételárból, amely az évek folyamán jelentős mértékben növekedett. Így fordulhat elő, hogy az átlagos lakás esetében, amelyhez az amerikaiak a legfrissebb statisztikák szerint 220 ezer dollárért, vagyis közel 40 millió forintért juthatnak hozzá, a jutalék eléri a 2,5 millió forintot.

Az igencsak magas plusz költség azonban nem csupán az eladó hasznát rövidíti meg, de jelentős mértékben ronthatja az eladás esélyeit egy átlagingatlan esetében, mert a vevő nem szívesen enged a vételárból, a hat százalékos jutalék összegét azonban, abban az esetben, ha egyedül értékesít, felhasználhatná arra, hogy a környező ingatlanokkal szemben versenyelőnyt szerezzen az alacsonyabb árral.

Emellett egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint, abban az esetben ha a jutalék mértékét is figyelembe vesszük, az ingatlanpiac kínálati oldalának szereplői nem kaptak magasabb összeget a lakásukért, házukért ha ingatlanügynökkel dolgoztak, mintha egyedül vágtak neki a nagy kalandnak.

A hazai helyzetről az árak tekintetében nincsenek pontos információink, az eladásig eltelő idő hosszáról azonban igen. Bár az amerikai kutatók szerint az ingatlan tanácsadók ebben a kérdésben is csupán enyhe előnnyel rendelkeznek, a magyar piacon az arány 6:2 hónaphoz, vagyis abban az esetben ha egyedül próbálkozunk közel háromszor annyi ideig tart az eladás.

A közvetítők segítségét elutasítók a jutalékon kívül megemlítik még az értékbecslés milyenségének kérdését, tartózkodásukat azzal indokolják, hogy bizonyos szegmensekben az eladók gyakorta sokkal inkább naprakészek a piaci árakkal kapcsolatban, és tudják az eladásra szánt ingatlan milyen speciális tulajdonságokkal rendelkezik, amely a hozzáértő vevő számára plusz értéket jelent.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mindemellett bár hazánkban is találhatunk olyan forrást, amely a minél gyorsabb és egyszerűbb információszerzést célozza, a tengerentúlon jóval nagyobb azon szolgáltatások köre, melyeket igénybe vehet az eladó a piac minél behatóbb megismerése érdekében.

Ennek ellenére még az ingatlanügynökségek ellenzői is úgy vélekednek bizonyos esetekben érdemes igénybe venni a közvetítőcégek által ajánlott szolgáltatásokat, így például abban az esetben, ha az ingatlan tulajdonságaiból adódóan csupán egy szűk kör számára ajánlható, illetve akkor ha az eladást valamilyen oknál fogva fel kell gyorsítani.

Az Egyesült Államokban a tavalyi évben közel 1,2 millióan próbálkoztak meg az egyedi értékesítéssel, közülük 800 ezren végül sikerrel jártak. Bár a piac adottságai, fejlettsége, és az ingatlanügynökségek szerepe némileg más hazánkban mint a tengerentúlon, a számok arról tanúskodnak, hogy érdemes lehet első körben egyedül körülnézni a piacon s csak azután kérni közvetítők segítségét, hogy felmértük, meghaladja-e erőnket az értékesítés.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?