Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be először az óriási lehetőségeket magában rejtő szingapúri ingatlanpiacról, mely a jelek szerint beváltja a hozzáfűzött reményeket: 2007. első három hónapjában 4,8 százalékos áremelkedést regisztráltak és év végéig további 20,2 százalékos árszínvonal emelkedést várnak az elemzők.
A szárnyalás hátterében minden bizonnyal a lakosok számának emelkedése, vagyis az erős ütemben növekvő kereslet áll, amely az elemzők szerint még közel 10-15 éven keresztül motorja lehet az ázsiai városállam ingatlanpiacának. A jelenleg 4,5 millió lakossal rendelkező Szingapúr ugyanis az előrejelzések szerint alig több mint egy évtizeden belül 6,5 millió állampolgárral rendelkezik majd.
Az árak szárnyalása azonban a pozitívumok mellett értékelési problémákat is okoz a piacon, hiszen a nem befektetési céllal vásárlóknak gondot jelenthet ingatlanuk értékének megbecslése. A rosszul meghatározott ár pedig mindenképpen értékesítési problémákhoz vezet: ha túl alacsony, akkor a következő lakás megvásárlásakor okoz gondot a forráshiány, az eltúlzott ár pedig az eladhatóságot veszélyezteti.
A helyzetet súlyosbítja, hogy bár a családi házak és a lakások árai is nagy ütemben növekednek, a piacot főként a luxusingatlanok eladása hajtja, így ezek árnövekedéséből semmiképpen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ha az eladó jó döntést akar hozni.
Egy azonban bizonyos, Szingapúr rendkívüli lehetőségeket biztosít most a tapasztalt befektetőknek, akik meg tudják lovagolni a piacon uralkodó hullámokat, és megbecsülni valójában mennyit ér a megvásárlásra szánt ingatlan.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







