12 °C Budapest

Kézifék az ingatlanpiacon: hátramenetbe kapcsolnak az árak?

Pénzcentrum
2007. április 4. 05:30

A kínai kormány minden igyekezete ellenére sem tudta mindeddig megzabolázni az ország 10,5 százalékos gazdasági növekedését is meghaladó mértékben bővülő ingatlanpiacot, ahol a beruházók által befektetett tőke csupán 2006-ban nem kevesebb, mint 21,8 százalékkal növekedett.

A korlátozások bevezetésének indokaként a kínai államvezetés a "mértéktelenül" nagy növekedés inflációra gyakorolt negatív hatásait hozza fel, amelyek alááshatják az ázsiai állam gazdaságának eddigi, stabil növekedését.

Az ingatlanpiacon tapasztalható jelenségek megfékezése végett a kormány a korábbiakban már tett intézkedéseket: megemelte az irányadó kamatlábat, szigorította a külföldi tőkebeáramlását az ingatlan szektorba, korlátozta az új beruházások számát és megemelte az adásvételkor fizetendő adó mértékét.

Az intézkedések azonban mindeddig nem érték el céljukat, amelyben fontos szerepet játszik az, hogy a közigazgatás alacsonyabb szintjén tevékenykedő, helyi vezetők gyakorta nem szereztek érvényt a törvény betűinek, mert az összeütközött a helyi, és néhány esetben a magánérdekekkel.

A kínai felső vezetés ezért egy átfogó vizsgálat megindítása mellett döntött, amelyet jövő év márciusában fognak lefolytatni, s amelynek célja, hogy kiszűrje azokat a vállalatokat, amelyek adócsalással, ármanipulációval és illegális hirdetésekkel szeretnék tovább növelni bevételeiket.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm