Egyre több magyar hiteligénylő vándorol át a sógorokhoz, hogy a hazainál jóval rugalmasabb ügyintézés mellett vehessen fel lakáshitelt. A gyorsaság és rugalmasság mellett a vonzerőhöz hozzájárul az is, hogy az itthon feketelistán lévő ügyfelek múltbeli hibái felett a szomszédban szemet hunynak (jobbára nem is tudnak róla), így a BAR-listán való részvétel sem kizáró ok. Lássuk, mit kaphatunk és mire kell mindenképp figyelnünk!
Az osztrák bankok alapvetően nem tudják ellenőrizni, hogy egy leendő magyar ügyfél rajta van-e a hazai feketelistán, így a sógoroknál az is kaphat hitelt, aki itthon nem sok jóra számíthat.
Emellett érdemes azt is tudni, hogy az ügyfél jövedelmi viszonyai is jóval kevésbé számítanak a szomszédban, mint itthon, fedezetül akár végrehajtás alatt álló ingatlant is elfogadnak (egyedi elbírálás után).
Az osztrakhitel.hu nagyságrendileg heti 10 ügyletet közvetít 8 osztrák partner banknak. Érdemes kiemelni, hogy a hitelkérelmek átlagos átfutási ideje 3 hétre tehető, ami gyakorlatilag megegyezik a hazai bankok gyakorlatával. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ügyintézési idő a közelmúltban valamelyest nőtt, mivel ma már minden esetben kijön az osztrák bank képviselője megnézni a fedezetként felajánlott ingatlant, mivel korábban találékony honfitársaink hamis ingatlanpapírok bemutatásával jutottak hitelhez.)
Mielőtt az osztrákokhoz rohannánk hitelért, fontos látni, hogy az ő ajánltuk nem elsősorban a kondíciókban kedvezőbb, sokkal inkább rugalmassági szempontból lehet előnyösebb. A szokásos havi mellett választhatunk negyedéves törlesztést is, de az is megoldható, hogy amint pénzhez jutunk előre befizetünk pár hónapot. A magyar gyakorlathoz képest érdekes és rendkívül pozitív, hogy az osztrákok nem számítanak fel külön díjat az előtörlesztésért.
Az első három hónapra gond nélkül kérhetünk mentességet a fizetés alól, így az építkezés vagy költözés időtartama alatt nem terhel minket a törlesztés. Szintén könnyebbség, hogy az értékbecslési- és közjegyzői díjat, valamint a közvetítési jutalékot fizethetjük utólag a hitelből.
Fontos tudni, hogy az osztrák hitel euróban van, így fennáll az árfolyam és kamatkockázat, melyekkel számolnunk kell. Különösen a jelenlegi piaci környezetben...
Kérdésünkre elmondták, hogy 15 éves futamidő esetén millió forintonként havi 9 ezer forint körüli törlesztő részlettel kell számolnunk, melyen felül 2-3%-os folyósítási jutalékot, 2% körüli értékbecslési díjat és 0.75-1%-os közjegyzői díjat kell fizetnünk. A szerződésmódosítás teljesen ingyenes, míg itthon nem ritkán a fennálló tőketartozás 2%-ába is kerülhet.
A végső döntés meghozatala előtt nem árt tudni, hogy ma már a hazai bankok sem ítélik el feltétlenül a BAR-listán levőket, különbséget tesznek aszerint, hogy van-e még fennálló hiteltartozás, vagy csak "rajtamaradt" a listán a leendő ügyfél. Nem kell tehát mindenképpen az osztrákokhoz rohanni, de ha itthon nem járunk sikerrel, nem árt ha ismerjük az alternatív lehetőségeket.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
FRISS HÍREK
Több friss hír
09:59
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 8. 11:04
Megtorpant a magyar tőzsde: hiába a jó negyedéves eredmények, lefordult a részvényindex
november 6. 17:41
Hatalmas fordulat a tőzsdéken: brutális osztalék jöhet a Molnál
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. november 8.
2026. november 7.
2026. november 8.
2026. november 8.
2026. november 7.
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
Otthon legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 8. 09:59

Pénzcentrum | 2026. november 8. 09:34

Agrárszektor | 2026. november 8. 11:06



