Szeptember 1. – így kezdték az iskolát a szüleink, nagyszüleink a XX. század viharos évtizedeiben + fotók

Szeptember elseje egy különleges rítus: az iskolakezdés napja, amikor a nyár véget ért, és a rend újra visszatért a gyerekek életébe. A Fortepan archívumának korai képein még szigorú tekintetek és egyenes tartás uralja az osztályképeket, hiszen a fotózás ritka, drága alkalom volt, nem mindenki férhetett hozzá,  ünnepélyes esemény.

A 20-as, 30-as évektől kezdve Magyarországon is egyre szélesebb körben vált elérhetővé a fényképezés: a technológia olcsóbbá és kezelhetőbbé vált, egye több családnak volt Kodak Brownie gépe, így már nem csupán hivatásos fotográfusok készítettek képeket, hanem magánszemélyek is. Ez a korszak a Fortepan gyűjteményében is jól nyomon követhető: a képek nemcsak technikai fejlődést tükröznek, hanem azt is, hogyan vált a fényképezés a mindennapi élet részévé.

A fényképezés a 40-es évek végétől és az 50-es években elsősorban propagandacélokat szolgált: a hivatalos események, iskolai és munkahelyi életképek gyakran ideológiai üzenetet közvetítettek. Ez a szemlélet sok amatőr felvételen is visszaköszönt, hiszen a korszak vizuális nyelve átszivárgott a magánhasználatba is. A 60-as, 70-es évektől kezdve azonban egyre több spontán, személyes pillanatot örökítettek meg tanórákon, udvarokon, kirándulásokon, ami a fényképezés demokratizálódásának és a társadalmi nyitásnak is jele volt

A nyolcvanas évekre a fényképezőgép már nem számított kiváltságnak: mindennapi, családi eszközzé vált, amelyet egyre többen használtak személyes pillanatok megörökítésére. A fotózás ekkorra már túllépett a beállított, hivatalos képek világán a gyerekek természetesen viselkedtek a kamera előtt, és a felvételek egyre kötetlenebbé, őszintébbé váltak. Az iskola dokumentálása ekkor már nemcsak az intézményről szólt, hanem a személyes élményekről is.

A válogatásban megörökítésre szánt emlékképek, propagandafotók és egészen lírai alkotások is helyet kaptak. Az amatőr képek különösen érzékenyen ragadják meg a korhangulatot: kevés médium képes ilyen közvetlenül visszaadni azt, ahogyan egy korszak érzett, gondolkodott, élt. A Fortepan nemcsak archívum, hanem vizuális emlékezet: egyfajta társadalmi tükör, amelyen keresztül láthatóvá válik, hogyan változott a gyerekkor, a közösség és a technológia, és velük együtt az, ahogyan emlékezni tanultunk.

Izgalmasabb lett volna a képeket nem időrendben, hanem szabadabb asszociáció mentén elrendezni, de a hagyományos narratíva rendet kíván. Most tehát időben haladunk, ahogy azt a kánon megköveteli: