Egy diák óvatosan használja a telefonját az órán, a karja mögé rejtve.

Újabb ország lépte meg: Magyarország után itt is betiltják a mobilozást

MTI
2025. február 7. 10:28

Brazíliában egy januárban jóváhagyott, helyi idő szerint csütörtökön életbe lépett törvény értelmében a diákok nem használhatják mobiltelefonjaikat az iskolában, még a folyosókon, szünetben sem.

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök januárban írta alá az erről szóló rendeletet, amelynek értelmében a februári tanévkezdéstől telefonokat az iskolában csak oktatási célra, tanári engedéllyel, valamint egészségügyi okból lehet használni, máskülönben az intézmények által saját hatáskörben belül meghatározott helyen - hátizsákban, dobozokban - kell tárolni.

Brazília több államában - például Rio de Janeiróban - már a most érvénybe lépett törvényt megelőzően igyekeztek korlátozni a mobiltelefonok iskolai használatát; egy felmérés szerint 2023-tól már csaknem a brazíliai iskolák kétharmada vezetett be valamilyen, erre vonatkozó rendelkezést, 28 százalékuk pedig teljesen betiltotta a mobileszközöket A Datafolha nevű brazil közvélemény-kutató októberi felmérésében a megkérdezettek csaknem kétharmada válaszolta azt, hogy betiltaná az okostelefonok használatát az iskolákban, több mint háromnegyedük pedig úgy vélte, az eszközök többet ártanak a gyerekeknek, mint amennyit használnak.

Egy iskolaigazgató, Meire Nocito a sajtónak azt mondta, a diákoknak koncentrációs problémáik voltak a telefonok miatt, és azt vették észre, hogy, mivel a szünetekben is telefonjaikba mélyednek, egyre kevesebbet kommunikálnak egymással, és szinte csak a közösségi média felületein tartják a kapcsolatot. A brazil oktatási minisztérium hétfői közleményében felhívják a figyelmet arra, hogy a tiltással a diákok mentális egészségének megőrzésére is törekszenek, miközben a technológiai eszközök "észszerű használatát" szeretnék népszerűsíteni.

A Fundacao Getulio Vargas nevű brazil agytröszt májusi jelentése szerint a latin-amerikai országban már több telefon van, mint ember: 258 millió eszköz jut 203 millió brazilra. Piackutatók hozzáteszik, hogy tavaly a brazilok átlagosan 9 óra 13 percet töltöttek naponta képernyő előtt, ami globális összevetésben is nagyon soknak számít. Nem Brazília az első ország, amely korlátozni igyekszik a diákok mobiltelefon-használatát. Franciaország tavaly októberben jelentette be, hogy legkésőbb az új tanév kezdetéig, 2025-ig tervezi bevezetni a "digitális szünetet" az általános és középiskolákban, Olaszországban az általános iskolákban tiltották be a használatát. Az Egyesült Államokban szintén egyre népszerűbb az elképzelés, és már nyolc állam fogadott el ilyen jogszabályokat.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 22. szombat
Beáta, Izolda
12. hét
Március 22.
A víz világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33