Close-up portrait of a smiling young graduate wearing mortarboard

Hatalmas ütőkártya ez a papír Magyarországon: szinte mindenki el tud helyezkedni vele

2023. augusztus 11. 19:01

2022-ben új csúcson állt a friss diplomások foglalkozatottsága az EU-ban és az  EFTA tagállamokban - derült ki az Eurostat friss statisztikáiból. Az Eurostat adatai szerint a húsz és harmincnégy év közötti, legalább felső középfokú tanulmányaikat lezáró fiatalok 81 százaléka dolgozott. Hazánkban a helyzet még ennél is jobb, hiszen a tanulmányaikat befejező fiatal felnőttek majd 90 százaléka munkába tud állni három éven belül.

2022-ben a 3 és 8 közötti ISCED 2011  szinttel rendelkező fiatalok 82 százalékának volt állása - derült ki az Eurostat publikációjából. A 20 és 34 év közötti korosztály foglalkoztatottsági rátája egyébként folyamatosan emelkedik. A növekedés ütemére jellemző, hogy 2014 és 2022 között 7 százalékpontos változást regisztráltak, még a koronavírusjárvány ellenére is, ami egy ideig ezen a téren is lassította az előrelépést. Persze ahhoz, hogy pontosan értsük, kiknek a foglalkoztatottságáról is beszélünk, ismernünk kell az említett besorolási rendszert is.

Az International Standard Classification of Education magyarul az oktatás egységes nemzetközi osztályozásának rendszere. Az UNESCO még az 1970-es évek közepén dolgozta ki ezt a módszert, azzal a céllal, hogy a világ különböző oktatási szisztémáit egyetlen közös, nemzetközi statisztikai keretrendszerbe foglalja. Ezáltal kialakult egy hivatalos referenciakeret az oktatási, képzési programok és az ezekkel összefüggő képesítések rendszerezésére. Az évtizedek során a rendszer több finomhangoláson ment keresztül és jelenleg az UNESCO, OECD és Eurostat által 2011-ben bevezetett változat van használatban, mely kilenc iskolázottsági szintet tartalmaz, a nulladiktól a nyolcadikig. Ezek a szintek a következők:

  • ISCED 0: Korai gyermekkori oktatás ("általános iskolánál kevesebb" iskolai végzettség)
  • ISCED 1: Általános iskolai oktatás
  • ISCED 2: Alsó középfokú oktatás
  • ISCED 3: Felső középfokú oktatás
  • ISCED 4: Középfokú, nem felsőfokú oktatás.
  • ISCED 5: Rövid ciklusú felsőfokú oktatás
  • ISCED 6: Alapképzés vagy azzal egyenértékű
  • szint
  • ISCED 7: Mesterképzés vagy azzal egyenértékű szint
  • ISCED 8: Doktori vagy azzal egyenértékű szint

Jelenleg ezek közül legalább felső középfokú végzettséget  (ISCED 3) tekintik olyan minimumszintnek, amely segíti az egyéneket abban, hogy teljes mértékben részt vehessenek a társadalomban és teljes életet élhessenek. Az ettől a szinttől felfele lévők iskolázottságát vizsgálták tehát a most szemlézett kutatásban. Az eredmények pedig, ahogyan korábban is írtuk kimondottan örvendetesek. A tavalyi évben mért 81 százalékos foglalkoztatottság új csúcsot jelent, meghaladva a 2018-es és 2019-es értékeket. Most nézzük meg a számokat országos szinten is.

Ahogy azt grafikonunkon is ábrázoltuk, hogy a tanulmányaikkal frissen végzők teljes foglalkoztatásához Luxemburgban és Hollandiában jutottak a legközelebb (mindkét országban 93 százalék volt közöttük a munkába állók aránya). De a 20 és 34 frissen diplomázók, vagy érettségizők 92 százaléka munkát talált Németországban is és Máltán is 91 százalékuk munkába állt 3 éven belül.

A lista másik végén Olaszország áll, ahol a fiatalok alig több mint 65 százaléka tudott elhelyezkedni 3 évvel az iskolai végzettsége megszerzése után. De a helyzet nem sokkal rózsásabb Görögországban sem, ahol 66, illetve Romániában sem, ahol 69,9 százalék a gyorsan munkába álló képzett fiatalok aránya.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ráadásul nem csak a nálunk nehezebb gazdasági helyzetben lévő országokat, hanem például Ausztriát és Szlovéniát is előzzük ebben a tekintetben. Az osztrákoknál a fiatal felnőttek 88,4, míg az egyébként a régió legmagasabb GDP/fő arányával rendelkező délnyugati szomszédainknál csupán a 84,2 százalékuk állt alkalmazásban 3 évvel az iskolapadból való felállás után.

Még mindig igen alacsony hazánkban a diplomások száma

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy ahogy azt nemrégiben a Pénzcentrum is megírta, hazánkban a diplomások aránya borzasztó alacsony a legtöbb uniós országgal összevetve. A 25-34 év közötti korosztály mindössze 31,9 százaléka rendelkezik, aminél kizárólag Romániában (24,7 százalék) és Olaszországban (29,2 százalék) mért rosszabb számokat az Európai Unió statisztikai hivatala.

Idén ugyan több mint 126 ezren jelentkeztek a magyar felsőoktatásba (az előző évi 99 ezerrel szemben), de ahhoz, hogy nemzetközi összehasonlításban ne legyen fájdalmas rossz a tanult fiatalok aránya ennek a tendenciának még hosszú éveken át kéne folytatódnia. Ettől függetlenül persze örvendetes dolog, hogy a magasabb szintű iskolákat végzők munkaerőpiaci helyzete ennyire kedvező hazánkban, jelenleg viszont ezen kiváltságosok tábora még egy szűk kisebbséget alkot a fiatal felnőttek között.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58