A kedvezmény azoknak a 65 év felettieknek, illetve nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezőknek jár, akiknek van Bizalomkártyájuk
A következő napokban már kérvényezhetik az anyagi támogatást azok, akiknek férje, édesapja 1938 és 1945 között esett el, tűnt el a II. világháborúban.
Egy hónapja döntött arról a parlament, hogy anyagi támogatást kaphatnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2. és 1945. május 9. között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált és elesett.
A lépés mintegy 20 ezer embert érint, életkorukból fakadóan legtöbbjük nyugdíjas. A törvény hatályát kiterjesztik azokra is, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat - így több ezer embert érinthet a javaslat a határon túl is.
A törvénymódosítás megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok - számára is, akiket 1949. január 1-jét megelőzően nyilvántartásba vettek, azonban pénzellátását nagykorúvá válása miatt, vagy 1949-ben politikai okból megszüntették, kérelmét elutasították, vagy kérelmét politikai okból elő sem terjesztette.
A Pénzcentrum információi szerint a támogatást már lehet igényelni
- a lakóhely szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában,
- külföldön élő és Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatalánál.
Mivel lehet igazolni, hogy jogosultak vagyunk a juttatásra?
Az eljárás során a jogosultság hadi eredetét egykorú
- szolgálati,
- katonai,
- kórházi iratokkal
- hatósági igazolásokkal (például halotti anyakönyvi kivonattal),
- ezek hiányában más hitelt érdemlő módon - például vöröskeresztes papírokkal - kell igazolni.
A járási hivatalban megvizsgálják ezeket a papírokat, és döntenek a jogosultságról. A támogatást a nyugdíjjal együtt kapják majd a jogosultak, de az szinte biztos, hogy az augusztusi nyugdíjjal senki sem fogja még megkapni a pluszpénzt.Érdemes azonban mihamarabb kérelmezni, mert (már júliustól)
- tehát például szeptemberben nem csak a szeptemberi, hanem a júliusi és az augusztusi 8 850 forintot is viheti a postás.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A két világháború között, sőt az I. világháború előtt az akkori korszaknak megfelelő hadigondozotti ellátásban részesült minden érintett. Nem volt politikai vita abban a parlament falai között, hogy a hadiárvák vagy a hadiözvegyek, az I. világháború kimenetelétől függetlenül elismerést és támogatást érdemelnek.
Ez azért nagyon fontos kérdés, mert a II. világháború után nem ez történt, holott az áldozat és a veszteség korántsem volt kisebb, mint az első világháború idején. A II. világháború idején, 1938 késő ősze, november 2-a és 1945 nyara között meghaltak tekintetében először a magyar kormány még az 1945. április 4-i időpont előtt, valamikor 1945 márciusának végén visszaható hatállyal eleve kizárta az ellátásból azokat, akik 1944. október 15. előtt veszítették az életüket.
Az ideiglenes kormány hozott egy olyan döntést, amellyel az 1944. október 15. után elesettek tekintetében diszkriminációt vezetett be. 1945-től folyamatosan leépítették a hadiözvegyi, illetve hadiárva-ellátást, 1949-ben kifejezetten csak és kizárólag politikai döntés alapján az 1945-ben jogosultságot szerzettektől egyöntetűen megvonták a hadiözvegyi és hadiárva-ellátást.
1950 után a politikai rezsim gyakorlatilag kinyilatkoztatta, hogy aki a II. világháborúban harcolt és a Szovjetunió ellen küzdött, az természetesen az ország és a Szovjetunió ellenségeként bűnösnek számít. Tehát megbélyegezték a II. világháború minden katonáját, és megbélyegezték a hadiözvegyeket és a hadiárvákat, megvonták tőlük az ellátást.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







