16 °C Budapest
Senior man shopping fresh zucchini in grocery store

Hiába a nyugdíjemelés, durván megdrágult a nyugdíjasok élete: jól jön a korrekció

2021. szeptember 9. 11:03

Augusztusban ismét nőtt az infláció, a júliusi 4,6 százalékról 4,9 százalékra – az általános drágulás persze minden területen másképp érvényesül. Van tehát, aminek az ára drasztikusan megemelkedett, de bizonyos termékek átlagára még olcsóbb is lett egy hónap alatt. Annyi biztos, hogy hiába az elemzők pozitív jóslatai és az MNB közbeavatkozása, az általános drágulás a nyáron is folytatódott. A pandémia előtt még múltba révedő panaszkodásnak ható hangok, mi szerint évekkel ezelőtt jóval többet ért a nyugdíj, mára a hétköznapok realitásává váltak. A Pénzcentrum – ahogy minden hónapban, most is - tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül mutatja be, hogy mennyi zsemlére, tejre, tojásra, húsra futotta régebben az átlagos nyugdíjösszegekből és mennyire futja most. Mennyivel rövidítette meg a minden nap érezhető drágulás a magyar időseket? Mutatjuk!

A koronavírusnak betörésével tavaly márciusban szinte rögtön megmutatkoztak a válság gazdasági hatásai is. Rengetegen veszítették el munkájukat, kényszerültek fizetés nélküli szabadságra menni, és hamarosan az élelmiszerárak az egekbe szöktek. Az azóta eltelt több mint másfél évben pedig még mindig ennek hatásait nyögjük.

Bár az ország újranyitása óta az MNB igyekszik kontroll alatt tartani a drágulást és szigorú politikával és rendszeres közbeavatkozással enyhíteni az inflációs nyomást, továbbra sem tudtak visszazökkenni az élelmiszerárak a járvány előtti mederbe.

A KSH legfrissebb statisztikái szerint 2021. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Leginkább a szeszes italok, dohányáruk, illetve az üzemanyag ára emelkedett jelentőse a statisztikai hivatal közlése szerint. Ezen termékkategóriákon felül azonban jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek durván, a nemzetgazdasági átlagnál jóval nagyobb mértékben kinőtt az ára.

Olyannyira, hogy az elmúlt egy év csúcsdráguló terméke egyértelműen, és magasan, egy élelmiszer lett. Nevezeten az egy literes napraforgó-étolaj, aminek az átlagára 2020 augusztusa és 2021 augusztusa között. 34,3 százalékkal emelkedett. Ez majd a hétszerese a fogyasztói árak átlagos éves növekedésének. Ez is jól mutatja, hogy az általános áremelkedés, bár nyilván fontos indikátora a drágulásnak, nem hogy egyes termékek, de feltétlen terméktípusok árváltozásait sem feltétlen térképezi le teljesen.

Az élelmiszerek tovább drágultak

Az élelmiszerek ára 3,7, ezen belül az étolajé 30,6, a munkahelyi étkezésé 9,2, a margariné 9,1, a baromfihúsé 8,9, a liszté 8,2, a büféáruké 7,2, az éttermi étkezésé 7,0%-kal emelkedett. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 10,5, ezen belül a dohányáruk 17,0%-kal drágultak.

A drágulás ütemében ez egyébként gyorsulást jelent, az ugyanis júliusban még csak éves szinten 3,1 százalékos, azaz 0,6 százalékponttal mérsékeltebb volt.

Az élelmiszerek ára még az előző hónaphoz képest is drágult 0,2 százalékkal. Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva pedig egy hónap alatt átlagosan 0,4%-kal emelkedett. Az élelmiszereken belül a rekorddráguló étolaj 2 a kenyér 1,2, a munkahelyi étkezés 1,2, a tej 0,7, a baromfihús 0,6%-kal többe, míg az idényáras élelmiszerek és a párizsi, valamint kolbász egyaránt 1,3, a tojás 0,6%-kal kevesebbe került.

A nyugdíjasoknak is egyre nehezebb

Az, hogy az élelmiszerek drágulása mennyiben érint adott társadalmi csoportokat, annak függvénye, hogy jellemzően milyen termékeket vesznek és milyen mennyiségekben. Erről a KSH is vezet statisztikát, amely alapján – általában - a nyugdíjasok és a kis jövedelemből élők számára sokkal nagyobb az érzékelhető árdrágulás mértéke, mint más társadalmi csoportoké. (Az utóbbi néhány hónapban szokatlan módon ennek pont az ellenkezője jellemző, de ettől még ez az általános.)

Ennek oka az lehet, hogy az élelmiszerek drágulása rájuk nagyobb hatással van, mint például a jobb anyagi helyzetben lévő rétegekre, vagy a többgyermekes családokra, hiszen arányaiban bevételeik nagyobb részét költik ezekre a termékekre.

A szokásos tendencia március óta fordult meg, amikor a különbség az össztársadalom és a nyugdíjasok által érzékelt inflációban már a nyugdíjasok javára billent: 3,4 százalék volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az összes fogyasztóra érvényes. A trend azóta is kitart és a különbség pedig augusztusban is az előző hónapokéhoz hasonlóan alakult. Mindenki helyzete romlott, de a nyugdíjasoké számszerűen még mindig picit jobb. A rendes infláció 4,9 a nyugdíjas fogyasztóiár index pedig 4,4 százalék volt.

Az élelmiszerek tekintetében az általános drágulás mértéke augusztusban 3,5 százalékos volt a nyugdíjasok körében, ami mindössze 0,2 százalékponttal marad el a társadalom egészére érvényes 3,7 százalékos drágulástól. Az előző hónapban a különbség még 0,4 százalékpontos volt, tehát gyakorlatilag a felére csökkent.

Az alacsony jövedelmű háztartásokat vizsgálva viszont 5 százalék volt az infláció augusztusban. Azaz az össztársadalomra vonatkozó drágulás mértékét 0,1 százalékponttal és a nyugdíjasokat érintő drágulást 0,6 százalékponttal meghaladó. Az élelmiszer-infláció pedig 3,8 százalék volt, 0,2 százalékponttal több, mint a nyugdíjasok és 0,1 százalékponttal, mint az össztársadalom esetében.

Látszik tehát, hogy bár még augusztusban sem feltétlen a nyugdíjasok bukták a legtöbbet az elszálló árakon, a különbség a drágulás mértékében az össztársadalomhoz képest egyre csekélyebb. Ráadásul nyilván nem ugyanúgy érinti a drágulás azt, aki mondjuk 150 ezer forintos nyugdíjból tengődik, vagy egy átlagos fizetésből él.

Érdemes ezért megnézni pár alapvető élelmiszer árváltozását, és hogy mekkora mennyiséget lehetne belőlük vásárolni egy átlagos nyugdíjból. Mivel ezek azok a termékek, amikre a nyugdíjasok leginkább rászorulnak, ezzel közelebb kerülhetünk a válaszhoz: tényleg kevesebbet ér-e a nyugdíj a járvány harmadik hulláma után, mint korábban.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Ennyit ér ma egy átlagnyugdíj alapélelmiszerekben nézve

Mennyi az igazság abban, hogy többet ért a nyugdíj 5-10 éve? Azért, hogy erről számszerűen meg tudjunk bizonyosodni, hónapról hónapra segítségül hívjuk a KSH által számított éves és havi élelmiszer-átlagárakat, illetve az átlagnyugdíjról szóló információkat. A két átlagot elosztva egymással egy indexszámot kapunk, amely azt mutatja meg, mennyit ért az adott évi (havi) nyugdíj zsemlében, párizsiban, tejben, sertéshúsban, stb. mérve. Minél magasabb az index, annál többet ért adott termékben a nyugdíj.

Az április óta 31 forintos átlagárú zsemléből a nyugdíjasok a nyugdíjemelés ellenére is kevesebbet engedhetnek meg, mint egy évvel ezelőtt. A tojásindex is régóta szinte stagnált, de augusztusban a tojás árának enyhe csökkenésével valamennyire feljavult, így már megközelíti a tavalyi átlagszintet.

Bár a tej és húsárak egyes jóslatok szerint hamarosan az egekbe szökhetnek, egyelőre inkább ennek ellenkezője látszik. Bár tejből picivel kevesebbre futja, mint az előző hónapban, még mindig jóval többre, mint a 2020-as év átlagát nézve.

A párizsi pedig nem csak az előző év (egyébként nagyon alacsony) átlagához képest tartja magát, de júliushoz képest is javult valamennyit. 3 kilóval többre futná belőle egy átlagos nyugellátásból, mint az előző hónapban.

A sertéshúsindexen továbbra is  látszik, hogy drasztikusan és tartósan csökkenni kezdtek tavaly óta a sertéshúsárak, több együttes hatás eredményeképpen. A különbség az előző év átlagához képest pedig nem csak tartotta magát, de minimálisan nőtt is.

A bontott csirke az egyetlen húsféle, amin már látszik a drágulás beindulása, annak indexe ugyanis sorban másodszor teljesített a tavalyi átlag alatt, ráadásul augusztusban már a júliusinál is valamivel kevesebb bontott csirkére futotta volna. A tendenciákat nézve valószínűleg hamarosan a többi húsféle esetében is legalább hasonló mértékű havi drágulásra számíthatunk.

A burgonyaindex év eleje óta lassú csökkenést mutatott, ez a tendencia azonban látszólag megfordult. Nem árt tudni viszont azt sem, hogy a KSH ebben a hónapban már nem az újkrumpli, hanem a kései burgonya árait nézte. Ezért hatalmas ugrás az indexben az előző hónaphoz képest. Ha a legutóbbi burgonyaszezonon kívüli hónap, az április számait nézzük, ahhoz képest viszont sokat drágult krumpli. Ami viszont változatlan, hogy a 2020-as átlagon felül teljesít a burgonyaindex.

Az almaárak tavalyi drasztikus emelkedése kihatott még a mostani árakra is, tulajdonképpen tavaly április óta nem ment 400 és idén április óta 450 forint alá a kilós átlagár. Így még mindig csak 331 kiló almára elég a havi átlagnyugdíj.

A lisztindex májusban enyhe javulást mutatott az előző hónaphoz viszonyítva, de júniusra visszaesett az év eleji mélypont alá és augusztusban újabb komoly esést mutatott. A cukorindex tovább stagnál, minimális visszaesést mutatva az előző havihoz képest.

Az éves összevetésből úgy látszik, hogy a 2020-as év közbeni emelések és kompenzáció, és a 2021-es nyugdíjemelés szinten tudta tartani a nyugdíjakat, ha alapvető élelmiszerekre vetítve vizsgáljuk, mennyit ér a havi ellátás összege.

Almában például nagyon sokkal, több mint 46 százalékkal ért többet a nyugdíj idén augusztusban, mint 2020 azonos hónapjában. Van viszont sajnos alapélelmiszer, ami esetében a változás fordított irányú

A lisztindex 2,5 százalékkal, a bontott csirke index 1,55 százalékkal, a burgonyaindex 2,2 százalékkal csökkent. A zsemleindex is romlott, kevesebb kevesebb, mint egy százalékkal. A visszaesés a tejindex esetében volt a legmagasabb 7 százalékos. Tejből 40 literből kevesebbre futná az átlagnyugdíjból, mint tavaly ilyenkor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. szeptember 21. kedd
Máté, Mirella
38. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. szeptember 21. 14:15