6 °C Budapest

Ez lehet a következő évtized nagy befektetése: sokat hozhat neked is a konyhára

2020. július 15. 14:02

A felelős szemlélet nemcsak szebb és jobb jövővel kecsegtet, de kőkemény üzlet is a vállalat, és a befektetők szemszögéből is. Naffa Helena, az Aegon Befektetési Alapkezelő elemzője és egyben a közgazdasági elitiskola, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa elméleti és gyakorlati oldalról is látja a benne rejlő lehetőségeket. Interjú

Mit jelent pontosan az ESG-alap, azaz a “felelős" befektetési alap? Egy cég csak akkor érdemel befektetést, ha valami magasabb szintű társadalmi igazságosságot is szolgál? És ez utóbbi cégek több nyereséget is termelnek?

Naffa Helena: Ma komoly társadalmi átalakulás zajlik világszerte, amit a járvány csak felgyorsított. Ez pedig felértékeli a felelősebb irányban nyitott szemléletet. A hangsúly a hitelezői, vagy befektetői (azaz tulajdonosi) érdekről egyre inkább a szélesebb értelemben vett érdekeltekre, érintettekre (“stakeholdelekre") terelődik. Ők mindazok, akik egy vállalat működését közvetlenül, vagy akár közvetettebb formában érzékelik. Tulajdonos, hitelező, ügyfelek, beszállítók, hatóság mint jogalkotó, adóztató. Így a vállalatoknak ezeket a szélesebb érdekeket is figyelembe kell venniük működésük során, hisz az visszahat rájuk, a mindennapi működésükre is.

Ide tartoznak a “néma érintettek" is: a természeti erőforrások felélése mellett egyre többen és többet beszélnek a fiatalabb generációk jövőjének elherdálásáról is.

Épp itt, a jövő erőforrásainak felelésénél lehet különösen fontos szerepe a felelős megközelítésnek. A környezeti, társadalmi és vezetési, irányítási szempontokat is figyelembe vevő (angol mozaikszóval ESG) szemlélet ugyanis hosszú távú folyamatokat vizsgál, és a fiatal generációk, mint a jövő munkavállalói vagy fogyasztói, illetve a korlátosan rendelkezésre álló természeti erőforrások kimerítése éppen ezeket a vállalati folyamatokat veszélyezteti.

Hangzatos célok, de a bankvilág vagy a Wall Street a tapasztalatok szerint inkább csak a pénzben, a profitban érdekelt.

A két dolog nem mond ellent egymásnak, a felelős vállalatvezetés pedig cseppet sem karitatív tevékenység. A fenntartható működés a vállalatok saját üzleti-pénzügyi érdekeit is szolgálja. Egy cég értékét a jövőbeni pénz áramlásai, nyeresége határozza meg. Így a hosszú távú, fenntartható, kiegyensúlyozott működés egyértelműen értéknövelő tényező a tulajdonosoknak, részvényeseknek is.

A diszkontálás, mint a vállalat értékének fontos “mainstream" meghatározási mechanizmusa, kicsit “bünteti" a hosszabb távú gondolkodást azzal, hogy a jövőbeli pénzáramlásokat kisebb súllyal veszi figyelembe mint a jelent. Azaz a jelen haszna nagyobb súllyal esik latba, így a döntéshozók hajlamosak ez utóbbira nagyobb figyelmet fordítani.

Az érdekütközés elsősorban a vállalat rövid- és hosszú távú érdekei közt merül fel. Azaz ott, hogy a hosszú távú fennmaradási, működési stratégiával a rövid távú célokat, az azok eléréséhez szükséges taktikai lépéseket hogyan lehet összhangba hozni.

Ha nagyon rövid távú célokat határozunk meg, és csak ez alapján értékeljük például a cégvezetést is, az veszélyes.

Ne egy éves periódust nézzünk, akár vállalat vezetőként, akár befektetőként? Az jól látszik, hogy egyre többen ülnek fel a “fenntarthatósági vonatra", a retorikán túl is.

Az új gondolkodásmód növekvő fontosságát jól jelzi, hogy - főleg a fejlettebb, nyugati országokban - egyre több, speciálisan erre a problémára megoldást kínáló befektetési eszközt hoznak létre. Ha valaki befektetne, akkor el tudja dönteni, hogy mire ad pénzt, mit finanszíroz, milyen típusú vállalatokat támogat. Az ESG gyűjtő kategória, a három területet nem könnyű egybecsomagolni, mert sokszor nem kapcsolódnak össze. Ugyanakkor figyelmi érdemes, mert jelentős mértékben befolyásolják a cég hosszú távon fenntartható növekedési pályáját.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

És így jelenbeli értékét is. De az etikus vállalati viselkedés nem szubjektív?

Érdemes tisztázni, hogy az ESG és az etikus nem pontosan egy és ugyanaz. Az etikai standardok szubjektívek: például a globálisan jelentős befektetőnek számító katolikus egyház valószínűleg tartózkodik a “bűnös részvények" (alkohol, fegyver, szerencsejáték) és elképzelhető, hogy fogamzásgátló készítményeket gyártó vállalatokba sem szívesen fektet. Más vallások, vagy eszmerendszerek követői ugyanakkor más szempontok alapján szelektálhatnak. Az ESG alapú befektetéseknél viszont objektív a besorolás vagy rangsorolás.

Ezt hogyan képzeljük el a gyakorlatban? Csak akkor kapsz pénzt, ha ennek vagy annak a szempontnak megfelelsz?

Első szinten vannak kizárási listák (cégek, iparágak, amibe nem fektetnek - az Aegonnál például utóbbira példa a szénbányák). Ezek nem felelnek meg a fenntartható, felelős befektetési szemléletnek. A következő szint, amikor szelektálunk. Az olajipar ma még az élet része, nyilván nem lehet teljes mértékben elfordulni tőle. De meg tudjuk találni azon belül a jobban működő vállalkozásokat E,S és G szempontból is. A harmadik szinten nemcsak passzívak a befektetők, de egy alapkezelő él is a, szavazati jogával a vállalat igazgató tanácsában, és aktívan is a fenntartható irányba próbálja terelni a vállalat gazdálkodását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem