Sokat bukhatsz, ha neked is tavaly utalták a decemberi fizetést

Pénzcentrum
2015. január 4. 07:00 2 perc

Az iskolák mellett sok cég is átutalta a decemberi béreket a két ünnep között. Ez viszont rossz hír lehet azoknak, akiknek havi rendszeres jóváírásra van szükségük ahhoz, hogy megkapják a számlacsomagjuk által nyújtott havidíjkedvezményeket. De vajon melyik bankok kedveznek a bérüket még idén megkapó ügyfeleknek?

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tájékoztatása szerint a pedagógusok bérét még 2014-ben átutalta a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). Emellett sok vállalatnál is előrehozták a bérek utalását a két ünnep közötti időszakra.

A probléma ezzel az lehet, hogy egyes bankszámlacsomagok esetében a kedvezményes havidíj feltétele, hogy adott hónapban érkezzen munkabér vagy jóváírás a számlára.

Emiatt megkérdeztük a KLIK-et, ismerik-e a problémát, és amennyiben igen, akkor kompenzálják-e az érintetteket. A kérdéseinkre a következő választ kaptuk:

A KLIK az esedékes munkabérek kifizetésénél a kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően járt el, így biztosítva azt, hogy minden munkavállaló a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig megkapja havi illetményét. A január eleji munkaszüneti napok miatt azonban ez csak decemberi utalással volt teljesíthető.

Vagyis nem tudtuk meg, hogy az általunk vázolt probléma ismert-e számukra, sem azt, hogy kapnak-e kompenzációt az érintett pedagógusok.

Hol van szükség kompenzációra?

Megkérdeztünk bankokat arról, hogy ilyen esetben milyen útmutatást tudnak nyújtani az ügyfeleknek, figyelembe veszik-e azt, hogy korábban érkezik a fizetés és eszerint számítják-e a januári havidíjat. Jellemzően a bankok nem büntetik az ügyfeleket amiatt, hogy korábban kapják meg a bérüket, de akad olyan bank, akinek az ügyfelei rosszul járnak.

KATTINTS! Ennyit dolgozik a minimálbérért Kelemen Anna

A K&H Banknál például főszabály szerint naptári hónapot vesznek figyelembe. Azonban, ha nagyobb összeget tartunk a számlán, akkor nem szükséges beérkező jövedelem (a minimum számlacsomag esetében ez 750 ezer forint). Ha a feltételek egyike sem teljesül, akkor viszont az ügyfél nem jogosult a havidíj kedvezményre,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

vagyis a pénzintézet ügyfelei valószínűleg magasabb számlavezetési díjra számíthatnak január hónapban.

Az OTP legnépszerűbb számlacsomagjainál jellemzően két vagy három hónapra visszatekintve történik a jövedelemjóváírás feltételének figyelése. Emiatt a bank ügyfeleinek várhatóan nem okoz gondot a korai utalás.

KATT! Perverz gyerekjáték verte ki a biztosítékot karácsonykor

Az MKB-nál a nemrég bevezetett szolgáltatáscsomagoknál nem naptári hónapot vizsgálnak a feltétel teljesülésénél, hanem a jóváírások összegét havonta, a tárgyhónapot megelőző hónap 20-ától tárgyhónap 19-éig terjedő időszakra vonatkozóan vizsgálja. Emiatt a korai utalás nem okoz gondot a hitelintézet ügyfeleinek.

Hasonló a feltétel teljesülésének szisztémája az FHB-nál, mint az MKB-nál, annyi a különbség, hogy a fordulónap minden hónap 15-e. Ennek köszönhetően megkapják a szokásos havidíj-kedvezményt, akik náluk vezetik a számlájukat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?