16 °C Budapest

A nagyok árnyékában: hazai bankok, amikről nem is hallottál

Pénzcentrum
2014. április 14. 05:29

Amikor bankszámlát szeretnénk nyitni, vagy csak másik pénzintézetet keresünk a régi helyett, akkor sokan csak azok között a bankok között keresgélnek, melyekről sokat hallanak a médiában, reklámokban vagy éppen ismerősöktől. Pedig számos olyan kisebb méretű, kevésbé ismert bank is van a magyar piacon, melyek nemcsak díjcsomagjaikkal kelnek versenyre nagyobb társaikkal, de számos olyan plusz szolgáltatást is nyújthatnak, melyek sokkal személyre szabottabbnak bizonyulnak esetükben. A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy mit nyújthatnak nekünk a kisebb bankok.

A kisebb bankok is ugyanúgy kínálnak különböző anyagi- és élethelyzethez szabott számlacsomagokkal, elektronikus és dombornyomott bankkártyákkal, netbankkal és minden szükséges szolgáltatással, mint a legnagyobb piaci szereplők. A február eleje óta igénybe vehető havi kétszeri díjmentes készpénzfelvétel (bármely bank automatájából) pedig azt a problémát is megoldja, hogy ezek a bankok kevesebb automatával és/vagy fiókkal rendelkeznek országszerte.

Számos olyan kisebb pénzintézet van ugyanis, mely regionális bankként definiálja magát, tehát működése egy bizonyos térséget fed az országban. Ilyem például a közelmúltban takarékszövetkezetekből átalakuló Buda Regionális Bank, a DRB Bank a dél-dunántúli régióban vagy a Kinizsi Bank Veszprém-megyében. Találhatunk köztük olyan bankot is, amely elsősorban a direktbanki szolgáltatásra helyezi a hangsúlyt, mint a Gránit Bank, és olyat is, mely nem egy régió sajátos igényeit igyekszik kiszolgálni, hanem egy speciális ügyfélkört céloz meg. Ilyen például közösségi a Magnet Bank, melynek célcsoportja az egészség- és környezettudatos, társadalmilag érzékeny, pénzügyileg is felelősen és tudatosan gondolkodó réteg.

BRB (Buda Regionális) Bank

A BUDA Takarék Szövetkezetből idén február 28-án alakultak bankká (a korábbi herceghalmi székhelyű Buda Takarék jogutódjaként). A Bank három takarékszövetkezet jogutódjaként működik azóta. Jelenleg 28 fiókkal rendelkezik, központja pedig Bicskén található.

Számlacsomagjaik között a nyugdíjasok és a fiatalok is találhatnak számukra kedvező kondíciókat. Az idősebbek havonta 95 forintért, a fiatalabbak pedig 90 forintért vezethetik itt számlájukat. Ez utóbbiban az elektronikus kártya éves díja is benne van. Egyébként az éves kártyadíjak igen kedvezőek, a dombornyomott kártya 1900 forintba kerül évente, az elektronikus pedig 1000 forintba. A tranzakciós illetéket ugyanakkor minden tételnél terhelik. Az sms-értesítésnek ugyan havidíja nincs, de sms-enként 30 forintba kerül.

DRB (Dél-dunántúli Regionális) Bank

A siklósi székhelyű DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. jogelődje a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet volt. A Dél-Dunántúli Régió szolgáltatójaként elsődleges feladata a működési területén élő és dolgozó magánszemélyek és a környezetében működő vállalkozások pénzügyi szogáltatásokkal és termékekkel történő kiszolgálása. A régióban 14 fiókja van, valamint a fővárosban is rendelkezik két kirendeltséggel.

A felnőtteknek szóló számlákon kívül a fiatalokra, valamint a 14 év alatti gyermekekre is gondolnak. A standard csomagon kívül igényelhető elektronikus számlacsomag is, ennek havidíja 180 forint, az elektronikus értesítésé pedig 360 forint 5 darab üzenetig. Felette 36 forint/darab. A dombornyomott PayPass-os kártya éves díja 5520 forint, ennek elektronikus változata 3000 forint.

ÉRB (Észak-magyarországi Regionális) Bank

Az ÉRB története még 1976-ban indult, Kazincbarcikai Takarékszövetkezetként kezdték meg működésüket. Az észak-, északkelet-magyarországi térséget fedik le működésükkel. Fiókhálózatukat folyamatosan bővítik, jelenleg 32 kirendeltséggel rendelkeznek, többek között Egerben, Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, valamint Budapesten is.

A bank kínálatában általános és diák számlacsomag is található, 350 és 90 forintos havidíjért. Az internetbankért havonta 150 forintot kell fizetni, az sms-szolgáltatásért pedig 200 forintot, valamint 25 forintos darabárat is üzenetenként. Az érintésnélküli fizetési funkcióval is ellátott dombornyomott kártya éves díja 3000 forint, elektronikus változatáé pedig 2000 forint.

Kinizsi Bank

A Kinizsi Bank Veszprém-megyére koncentrál, ahol 14 fiókban szolgálják ki az ügyfeleket. Ezenfelül a fővárosban is két kirendeltség áll a lakosság rendelkezésére. Ügyfélszámot illetően pontos választ nem kaptunk megkeresésünkre, de elmondták, hogy a tavalyi évet leszámítva folyamatos bővülést tapasztaltak ügyfélkörükben. A Pénzcentrum.hu kérdésére elmondták, hogy regionális pénzintézetként mindig is kettősséget tapasztalnak az ügyfélelvárások tekintetében. A pénzügyi szolgáltatások színvonala, minősége tekintetében a legnagyobb profizmus iránti igény valamint a legszemélyesebb kiszolgálás és kapcsolattartás biztosításának elvárása van egyidejűleg jelen a kisebb, helyi pénzintézeteket előnybe részesítő ügyfelek körében.

A helyi adottságok ismeretében olyan közvetlen ügyfélkapcsolatot tudnak kialakítani ügyfeleikkel, ami egy bonyolult, többszintű szervezeti struktúrában működő nagybanknál elképzelhetetlen - mondták el lapunknak. A nagyobb versenytársaktól eltérő rugalmas szervezeti struktúra lehetővé teszi, hogy az általános engedélyezési és feldolgozási időszükségletet képesek az ügyfelek igényeihez igazítani.

A Kinizsi Banknál a havi számlavezetés 99 forint, melyhez még 270 forintos havi zárlati díj is hozzájön. Ugyanekkor ezeket a díjakat most fél évig elengedik. A netbank havidíja 249 forint, a mobiltelefonos szolgáltatás pedig 420 forint, tételenként 30 forint. Dombornyomott bankkártyáért évente 2500 forintot kell fizetni, elektronikusért pedig 1000 forintot.

Gránit Bank

A magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Gránit Bank története még 1985-ben indult. Tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium 49 százalékos részesedést szerzett a pénzintézetben. Innovatív direktbankként működnek, ami azt jelenti, hogy a fő hangsúlyt a digitális csatornákra helyezik. Lényegében tehát egy fiókok nélkül dolgozó, a lakossági ügyfelekkel leginkább elektronikus csatornákon kommunikáló és kapcsolatot tartó bankról van szó. A bank működési modellje azon alapul, hogy elektronikus banki megoldásokkal váltja ki a magas költségekkel üzemeltetethető fiókhálózatot, és így lehetősége van folyamatosan kedvező kondíciókat biztosítani az ügyfeleknek hitel és betétoldalon egyaránt. Fő szempont továbbá, hogy az általa kínált pénzügyi megoldások egyszerűek és könnyen érthetőek legyenek - tájékoztatta lapunkat a Gránit Bank.

A Bank holnapján keresztül 5-6 perc alatt lehet online számlát nyitni, és az így megnyitott számlára akár a megnyitás napján érkezhet pénz. A Bank 2012-ben vezette be a Magyarországon egyedülálló - és világviszonylatban is újszerű - VideóBank szolgáltatást. Ez a megoldás alkalmas arra, hogy az ügyfél interneten keresztül közvetlen kapcsolatba kerüljön a banki ügyintézővel, ezen keresztül dokumentumokat kaphat, és tranzakciókat végezhet. A szolgáltatás okostelefonokon és táblagépeken is elérhető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kifejezetten on-line megoldásokra fókuszáló bank több mint 20 ezer számlát vezet, ennek 80 százaléka lakossági, 20 százaléka pedig vállalati. A számlák több mint fele online módon nyílt meg, és egyre népszerűbb a VideóBank szolgáltatás, amellyel - a készpénz ki- és befizetésen kívül - gyakorlatilag kiváltható a bankfiókba járás.

Négy számlacsomagjuk között egy van, ami nem feltételekhez kötött, a többinél elvárt egy minimum napi látraszóló egyenleg vagy beérkező utalás. A feltételek nélkül is díjmentes számlavezetést biztosító Sztár számlacsomagban az sms-szolgáltatásnak sincs havidíja, üzenetenként pedig 20 forintba kerül. A netbank ingyenes. A dombornyomott kártya éves díja 4390 forint, az elektronikusé az első évben 1890, a másodiktól 3390 forint.

A Bajnok Plusz számlacsomagban pedig az alábbi ingyenes szolgáltatásokat foglalja magába: havi négy darab készpénzfelvétel bármely belföldi ATM-ből, a NetBankon keresztül megadott valamennyi belföldi forint átutalás, rendszeres átutalás, és a csoportos beszedési megbízás teljesítése. A csomag kedvezményes számlavezetési díjának igénybevételéhez havi 280 ezer forint jóváírás (amely két tételben is érkezhet) vagy minden nap legalább 150 ezer forint egyenleg szükséges. A számlacsomag tartalmaz egy első évben díjmentes dombornyomott bankkártyát is.

MagNet Bank

A Magyar Közösségi Bank 15 éves múltra tekint vissza, mint takarékszövetkezet, később mint HBW Bank, (közösségi) bankká végül 2010-ben alakultak. Tavaly pedig teljesen magyar tulajdonú bankká váltak. Közösségi bankként definiálják magukat, amit azt jelenti, hogy az ügyfelek közreműködésével, valódi választási lehetőségek révén biztosítanak forrást az olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre és társadalmunkra. 2010 óta mintegy 30 százalékkal növekedett az ügyfeleik száma, így jelenleg körülbelül 40 ezren bankolnak a MagNetnél.

Tapasztalatuk szerint - mérettől függetlenül - egyre többen választanak bankot a kedvező gazdasági kondíciók mellett egyéb értékek mentén is. A társadalmi és pénzügyi tudatosság térhódítása Európa szerte kedvez a közösségi szemléletű bankoknak, így a MagNet Banknak is - mondták el a Pénzcentrum.hu-nak. Ugyanakkor a bankválasztásban még mindig a kedvező árazás a legfontosabb szempont, amely, ha szimpatikus és markáns megkülönbözető értékrenddel is párosul, sikerre vihet egy kisebb pénzintézetet is. Egy egyszerű példán keresztül érzékeltették lapunknak, hogy miért is tudnak kompetitív árazást kialakítani: luxusautó flotta helyett például bicikliflottát tart fent kollégái számára a Bank.

Nemcsak az internetes banki ügyintézés széleskörű elterjedése hozott új lehetőségeket az olyan kisebb fiókhálózattal rendelkező bankok számára, mint a MagNet Bank. Mivel törvény rendelkezik arról, hogy a bankok havi két ingyenes készpénzfelvételt kell, hogy biztosítsanak összesen 150.000,- forintos összeghatárig, így a saját ATM-ek száma sem meghatározó tényező már a bankválasztás során. A MagNet Banknál, ráadásul nyilatkozattétel nélkül is részesülhetnek a fenti kedvezményben az ügyfelek.

A MagNetnél úgynevezett becsületkassza működik, tehát az ügyfél határozhatja meg, hogy mennyit szeretne fizetni havonta a számlavezetésért (0-1000 forint). Négy számlacsomag-típus igényelhető, ezen belül az egyik nyugdíjasoknak szól. Érdekesség, hogy a bankkártyáért nem éves, hanem havidíj van, mely 150-200 forint elektronikus kártya esetén, számlacsomagtól függően. Dombornyomott kártyáért egységesen 300 forintot kérnek havonta (évente tehát 3600 forintot). A netbank az alapszámlát leszámítva díjmentes, az sms-ekért 0-20 forint között kell fizetni.

KDB Bank

A dél-koreai tulajdonban lévő KDB Bank 1989 óta van jelen a hazai piacon. Fő céljai a koreai cégek kiszolgálása, tevékenységük üzleti támogatása, magyar vállalatok és lakosság nemzetközi színvonalú kiszolgálása. Jelenleg tízezres nagyságrendű ügyfélkörrel rendelkeznek.
Hasonlóan a Kinizsi Bankhoz, a KDB-nél is úgy látják, hogy az ügyfelek árérzékenyek. Ennek egyfelől van olyan negatív hatása, hogy a szolgáltatás színvonalában a verseny csökken. Ugyanakkor a kisbankokra nézve a hatás mindenképpen pozitív; nem költenek televíziós hirdetésre, kisebb fiókhálózatot tartanak fenn, cserébe olcsóbban árazzák a termékeiket. Ugyanakkor úgy gondolják, hogy a tranzakciós illeték vesztese nem együttvéve a bankszektor, hanem azon belül a kisbankok.

Hogy miért éri meg egy kisebb bankot választani, arra a Pénzcentrum.hu azt a választ kapta, hogy egy kisebb banknál, így a KDB-nél is, az ügyfelek pénzügyi szokásait nem mérik, hanem megkérdezik. Speciális kondíciókat kérhetnek és kaphatnak az ügyfelek, egyedi megállapodás szerint rögzítve a szerződésekben.

Amennyiben havonta legalább 80 ezer forint érkezik a számlánkra, úgy nemcsak havidíj nincs a NET csomagban, de a netbankért, az sms-ért, valamint a dombornyomott Visa kártyáért sem kell fizetnünk.

Sopron Bank Burgenland

A Sopron Bankot 2003-ban alapították, osztrák tulajdonban van. Nyugat-Magyarországon, Sopronban és 10 másik városban vannak fiókjai, Budapesten pedig kettő. Náluk is nagy jelentőséggel bír a banki szolgáltatások területén a helyi, személyes találkozáson alapuló kapcsolattartás.

Számlacsomagjaik között a fiatalok és az idősek is megtalálhatják a számukra megfelelőt, a felnőtt lakosság pedig bankolási szokásainak megfelelően választhat magának bankszámlát. Dombornyomott bankkártyát 5500 forintos éves díjért kaphatunk, de a fiatalok már 1500 forintért használhatnak elektronikus kártyát. Az Aktív Online számlacsomag nyújtotta előnyöket már havonta 99 forintért élvezhetik az ügyfelek, amennyiben legalább 100 ezer forintos jóváírás érkezik a számlára, valamint két darab csoportos beszedési megbízás is teljesül egy hónapban. A netbank díjmentes, az sms-szolgáltatás pedig 309 forintba kerül havonta, valamint 30 forintba üzenetenként.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem