18 °C Budapest

Az RTL sztárja még az államtól is kap pénzt - Toplista

Pénzcentrum
2012. december 31. 13:02

Pénzügyi portálunk rendszeresen jelentkezik a celebvilág híreivel is, hiszen köztük is akad szép számmal devizaadós, aki letudta tartozását, és akadnak, akik tehetségkutatón milliókat nyernek, amit a legjobban szeretnének befektetni. Idén még Oláh Gergőnek is segítettünk, hogyan vásárolhat a legolcsóbban lakást 2013-ban. Az év legnagyobb sikereit szedtük össze, minden olvasónknak hasonló szerencsét kívánunk a következő évben.

2012-től elérhető az új kamattámogatás, mellyel 5 éven keresztül a piacinál alacsonyabb kamatokkal fizethetjük vissza lakáscélú hiteleinket. Új lakás vásárlásához és építéshez még szocpol is újra ígényelhető, ezzel nyer Gergő több milliót új otthonához.

Oláh Gergő nyereményét milliókkal egészítheti ki az állam
Oláh Gergő, az X-Faktor nyertesének legnagyobb vágya, hogy családjával karancslapujtői albérletből végre saját családi házba költözzenek. Ennek szinte biztosan nem lesz akadálya, ha a műsorban szerzett nyereményét okosan fekteti be és a teljes összeg mellé a legmegfelelőbb hitelt választja. A Pénzcentrum.hu ebben segít, eddigi elemzéseink legjobb ötleteivel.

Sokkal rejtélyesebb, honnan vette kölcsön Pataki Attila azt a pénz, amiből visszafizette a tartozása egy részét. Az sem világos, milyen feltételekkel kell megadnia ezt a baráti hitelt, de ha Attila boldog, akkor mi is. Még abba sem szívesen kötünk be, hogy igen magas árfolyamon, a nyáron forintosította devizatartozását, ami ezentúl magasabb forintkamattal kell visszafizetnie.

A legendás magyar énekes "megmenekült" a hitelcsapdából
Újabb celebritás látszik kitörni a hitelcsapdából, legalábbis a bankok kezéből. Pataki Attila baráti kölcsönből rendezte tartozása egy részét, bár még így is maradt tetemes adósság , ami a vállát nyomja. Az adakozó barát feltételeiről nem sokat tudunk, de feltételezésünk szerint a teljes tartozás törlesztése így sem lehet kisebb teher az EDDA énekesének.

Aggódtunk a házaspárért, de felesleges volt...

Szépen keresnek a magyar celebek: a szakítás is hoz a konyhára
Bomba üzlet Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán válása: a duettpárért a szakításuk bejelentése óta majd megőrülnek az emberek, együtt akarják látni őket a színpadon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindig is kíváncsi voltál miből él kedvenc énekesed? Nálunk ezt is megtudhattad:

Így keresnek 10 milliót a magyar celebek percek alatt
Több millió forint jogdíjat zsebelhetnek be a valóságshowk-ban, tehetségkutatókban feltűnt magyarországi előadók a Youtube.hu internetes videómegosztó portálon futó klipjeikben elhelyezett reklámok után járó jogdíjakból. A listán toronymagasan vezet a Való Világból megismert ózdi rapper, Majka és társai Belehalok című klipje csaknem 11 millió letöltéssel.

Még egy bónusz cikk, ami ugyan nem egy hírességről szól, sőt az illető kilétét nem is tudjuk pontosan, csak azt, hogy 160 millióval lett gazdagabb 2012-ra a végtörlesztés miatt.

Ő az, aki 160 milliót nyert a végtörlesztésen
Egyszer volt, hol nem volt az eddigi talán legnagyobb nyertese a végtörlesztésnek: egy vállalkozó, félmilliárdos tartozásától szabadult meg rögzített árfolyamon. Akár 93 millió forintot is nyerhetett így, szerencse, hogy devizahitelt vett fel és nem forintot. És mindez csak 12 forintjába kerülhet minden egyes állampolgárnak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem