23 °C Budapest

Magyar családok ezrei várnak erre

Pénzcentrum
2012. október 9. 18:37

Formai hiba miatt nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) a közösségi köldökzsinórvér-bank létrehozását célzó országos népi kezdeményezést, mert a testület nem találta egyértelműnek annak megfogalmazását. A kezdeményezők Országgyűlési Határozatot sürgetnek a Magyar Közösségi Köldökzsinórvér Bank létrehozásáról.

Több bizottsági tag is fontos és hasznos kezdeményezésnek tartja egy központi köldökzsinórvér-bank létrehozását, mivel egy ilyen intézmény az államnak is komoly megtakarítást hozna, mert az egészségügyben feleslegessé tenne drága kórházi kezeléseket. A kezdeményező az OVB-nek írt levelében egyebek mellett azzal érvelt, hogy "a vérképzőszervi betegségben szenvedők jelentős számának adna esélyt a gyógyulásra, ha Magyarországon is működne közösségi köldökzsinórvér őssejt bank", ahol mélyhűtött állapotban őriznék a vért. Utalt arra, hogy a köldökzsinórban található vér olyan őssejteket tartalmaz, amelyeket szükség esetén súlyos betegségek gyógyítására lehetne felhasználni.

Végül szoros, 3 igen , 4 nem arányú szavazással azért utasította el az OVB a kezdeményezést, mert nem egyértelmű a megfogalmazása, és nem azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés vegye napirendjére az ügyet, hanem konkrét határozathozatalt sürget. A benyújtott, nem hitelesített kérdés így szól: "Kérjük, hogy a T. Országgyűlés mihamarabb hozzon határozatot a Magyar Közösségi Köldökzsinórvér Bank létrehozásáról!"

Mivel az OVB nem a kezdeményezés célja miatt utasította el a hitelesítést, ezért ha azt megfelelően átfogalmazva újra benyújtják, elképzelhető, hogy a következő határozathozatalnál már többséget kap.

A köldökzsinórvér tárolására több privát intézményben is van mód, az árak azonban meglehetősen borsosak. Ha 20 évig szeretnénk tárolni a köldökzsinórvért, akkor nagyjából 350 ezer forintot kell érte fizetni. Ha viszont a köldökzsinórból nyert őssejteket is meg szeretnénk őrizni, akkor már több mint 500 ezer forintot kell érte fizetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?