13 °C Budapest

Egy tőzsdekrach tanulságai

Pénzcentrum
2011. október 19. 16:05

Épp 24 évvel ezelőtt, vagyis 1987. október 19-én gyászos napra ébredtek a befektetők. Egyetlen nap leforgása alatt a világ vezető tőzsdeindexe a Dow Jones Industrial Average az 1929-es Fekete Csütörtököt is jócskán lekörözve 23%-ot esett, mellyel Fekete Hétfőként véste be magát örök időkre a históriás könyvekbe...

Bár a válság kétség kívül hétfőn villantotta meg igazi méregfogát, a történelmi hűség kedvéért feltétlenül említsük meg, hogy már az október 19-ét megelőző napokon sem dőlhettek hátra nyugodtan karosszékükben a kereskedők. Október 14-én a DJIA 4%-ot esett. Október 15-én James Baker, amerikai pénzügyminiszter a washingtoni álláspont értemében-miszerint a növekvő kamatszint, hátráltatja a gazdasági növekedést bírálta Bonnt. A részvényárfolyamok aznap további 2%-ot estek, október 16-án pedig 5%-os bukást könyvelhetett el az index. Ugyan a hétvége hozott egy kis szusszanásnyi szünetet, hogy a befektetők felkészülhessenek az elkövetkező hét eseményeire, azonban arra még a legmerészebb álmaikban sem gondoltak, ami hétfőn várta őket.

Az európai és ázsiai tőzsdék már hírnökei voltak a tengerentúli totális krachnak, hiszen európai idő szerint hétfőn hajnalban a hong kong-i börze mutatója 5%-ot meghaladó mértékben hanyatlott, míg Londonban 10%-ot zuhant az index. Ami a hétfőt illeti, sűrű fekete felhők kezdtek gyülekezni az égen, sem az anyatermészet, sem a politika nem volt kegyes a befektetőkhöz.

Olaj volt a tűzre, hogy a hétvégén Dél-Angliában 18 emberéletet követelő 151 km/órás hurrikán végzett pusztítást, valamint az USA és Irán között egyre jobban kiéleződő feszültség is a borúlátó hangulatot erősítette. (Október 19. reggelen két amerikai csatahajó lebombázott egy iráni olajfúróplatformot a Perzsa-öbölben, válaszul Irán október 16-i rakétatámadására, ami MV Sea Isle City tankerjét érte.) Ebben a hangulatban kezdődött meg a kereskedés az Egyesült Államokban. A főbb amerikai indexek kötél nélküli bungee ugrása következtében a Dow Jones index 23%-ot, az S&P500 20%-t, míg a Nasdaq100 15%-t esett a nap végére.

Nem sokkal a Fekete Hétfő után Ronald Reagan elnök széleskörű vizsgálatot rendelt el az okokat feltárandó. Rengeteg magyarázat forog az óta is a köztudatban, de több mint valószínű, hogy ezek együttes hatása láncreakcióként gyújtotta be a krach gyújtózsinórját.


Most vizsgáljuk meg egy picit a válság potenciális okait!
Az amerikai közvélemény egyértelműen a program tradinget (automatizált kereskedés) kiáltotta ki bűnbaknak, mások pedig a gyengülő dollár hatására az amerikai piacról tömegesen kivándorló japán befektetőkre próbálták meg ráhúzni a vizes lepedőt.

A harmadik és egyben legvalószínűbb szcenárióhoz vissza kell mennünk egészen a '87-es év kezdetére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az 1987-es év nagyon jól startolt a befektetők számára. Már a szilvesztert követő napokban elérte a DJIA a 2000 pontot, és könnyedén ugrotta meg a további akadályokat is. Augusztus 25-ére meghódított a 2722 -es csúcsot, ami arra az évre vetítve 43%-os növekedés, mindössze nyolc hónap alatt. Az árak tehát az égbe törtek, eddig elérhetetlennek tűnő magasságokat ostromoltak.

1987 derekára néhány befektető azonban ráeszmélt arra, hogy olyan részvények vannak a portfoliójában, amelyek árazása irreális, ezért kezdtek megszabadulni ezektől a papíroktól. Ez komótos lavinafolyamként elindította az árak lassú, de biztos esését. Ugyanakkor a kamatlábak növekedni kezdtek, ezért sok befektető a részvények helyett kötvényeket vásárolt. Ez az eladási hullám tovább csökkentette a részvényárakat. Októberre már több mint 10%-os kockázatmentes hozammal kecsegtettek az államkötvények. Az amerikai részvénypiac egy vékony kötélen lavírozott, a krach karnyújtásnyira került.

És, hogy mi tanulság?
Bár az ultramodern számítógépes rendszerek, és a szerteágazó kereskedési stratégiák miatt igen csekély a valószínűsége, hogy egy hasonló krach megismétlődjön, de valószínűleg ugyanezt mondta volna egy wall street-i bróker ha 1987 október 18-án megkérdezik.

Tehát a tanulság az, hogy a történelem mindig ismétli önmagát, olyan is előfordulhat, amit előtte elképzelhetetlennek tartottunk, ezért mindig legyünk résen!

{{PCTOZSDESULI}}

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem