Nyugdíjemelés elnapolva: 3 ezer forint is pénz

Pénzcentrum
2009. szeptember 21. 08:32 2 perc

Nagy valószínűséggel nem lesz novemberben nyugdíjemelés, így az ellátások idén mintegy 2 %-ot veszítenek értékükből. A januári nyugdíjemelés mértékét az idén még az adott évre, a költségvetésben előre jelzett nettó kereset és áremelkedés átlaga alapján számolják ki. A júliusi nettó keresetek és az augusztusi nyugdíjas-infláció alapján dől el az, hogy a januári előrejelzés helytálló volt-e, vagy korrekcióra szorul, utóbbi formája további emelés, amit novemberben hajtanak végre, az év egészére visszamenőleg - írja a Népszabadság.

Az idén az ellátások 3,1 %-kal emelkednek, abból kiindulva, hogy az ez évi nettó keresetemelkedés 1,6 %, az infláció pedig 4,6 % lesz. Az év közbeni áfa-emelés hatásaként a gazdaságkutatók a prognosztizáltnál gyorsabb áremelkedést vártak. Általános meglepetésre azonban a fogyasztói árak augusztusban még minimális mértékben csökkentek is, az élelmiszerárak pedig ennél lényegesen erőteljesebben mérséklődtek.

A nyugdíjas vásárlói kosár alapján számolt infláció az előző havi 5,7 %-ról 5,1 %-ra esett (az átlagos infláció 3,8 % volt). Az átlagos keresetek az év első hét hónapjában 1,4 %-kal emelkedtek. Az adatok tükrében november hónapban nem várható nyugdíjkorrekció, mert kormányzati előrejelzések azt mutatják, hogy a nyugdíjas-infláció nem lesz sokkal magasabb az átlagosnál, és a keresetek dinamikája sem nő. Inflációs prognózisaikat egyébként a gazdaságkutatók is mérsékelték 0,5-1 százalékponttal.

Az év egészére az Ecostat 4,4 %-os, a GKI 4,7 %-os fogyasztói- ár-emelkedést vár, így ha a nyugdíjas- infláció 5 % körül "stabilizálódik", akkor az ellátások mintegy 2 %-ot veszítenek 2009-ben a vásárlóerejükből. Ez azt jelenti, hogy a keresetekhez viszonyítva valamivel jobban őrzik értéküket, hiszen azok reálértéke mintegy 3 %-kal mérséklődik.

Jövőre ilyen "meglepetés" nem érheti a nyugdíjasokat, mert megváltozik az éves rendszeres nyugdíjemelés metódusa: kizárólag az inflációhoz, illetve a nyugdíjas-inflációhoz igazodik majd. A 2010-es költségvetés tervezetében egyébként 4,1 %-os infláció szerepel, így januárban a nyugdíjasok ellátásuk 4,1 %-os emelésével számolhatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennél magasabb emelésre számíthat az a több mint 880 ezer öregségi nyugdíjas, aki jogosult a korrekciós emelésre (amelynek végrehajtását ez évről tolták át jövőre). Az 1992-95, valamint 1997-98 között nyugdíjba vonultaknak 4 %, míg az 1989-90 között nyugdíjazottaknak 2 %-os többletemelés jár. Ez a kiigazítás - a törvény szerinti indexálás felett - átlagosan havi majd 3 ezer forinttal emeli az érintettek ellátását.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29