Újabb változás az egészségpénztáraknál - ki húzza a rövidebbet?

Pénzcentrum
2007. július 6. 10:00

Július elsejétől ismét változik az egészségpénztárak keretein belül adómentesen igénybe vehető egészségmegőrző szolgáltatások köre, így a sport tevékenységek ilyen módon való finanszírozása újra lehetségessé válik, bár már készül a kormányrendelet, amely a sporteszközökkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások felső határát a minimálbérben határozza majd meg - írja a Világgazdaság.

Az egészségpénztárak szerint azonban az állandóan változó jogszabályi környezet veszélyezteti az előtakarékosságot és öngondoskodást támogató pénztárakat, melyek esetében az év első félévében fordult elő először, hogy a bevételt meghaladta a szolgáltatási kiadás.

A kiadások jelentős mértékű megnövekedését az okozta, hogy a kormány az első jogszabályi változtatás keretében kivette az adómentesen igénybe vehető szolgáltatások köréből a sporttevékenységet, illetve a termékek közül a sporteszközöket, így aki még tehette a májusban életbe lépett változtatás előtt elszámolta ezeket.

Az egészségpénztárak arról is beszámoltak, hogy a munkavállalók egyelőre az egyéb adómentesen igénybe vehető szolgáltatásokat választják a cafeteria keretében, és hátrébb sorolják a pénztárakat, bár azokat továbbra sem kerülnek ki a választott szolgáltatások köréből, hiszen némileg népszerűvé teszi őket a családok gyógyszer- és szemüvegigénye, amely egyébiránt a pénztári költések jelentős részét képezi.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20