Minden bizonnyal a legtöbben boldogan mondanánk igent, és helyeznénk el pénzünket egy kockázatmentes befektetési formába, amely az átlagosnál magasabb hozammal kecsegtet. A piacon jártas befektetők azonban azonnal megkongatnák a vészharangot, mondván kockázat nélkül nincs igazi nyereség, és az ajánlatban kell lennie még egy-két csavarnak, amelyek a tapasztalatlan befektetők számára biztos bukást jelentenek.
A következőkben egy olyan pénzügyi termékkel ismerkedünk meg közelebbről, mely igazolja a piacot jól ismerő szakmabeliek és befektetők véleményét, miszerint nincs magas hozam kockázat nélkül. A kereskedelmi bankok vélhetően ezen mottó jegyében alakították ki a megtakarítási konstrukciók új generációjába tartozó piaci indexált lekötött betéteket.
Mitől lesz indexált egy betét?
Az indexált betétek lényege, hogy egy meghatározott esemény bekövetkezéséhez, illetve be nem következéséhez köti a prémiumkamatok kifizetését, amelyet így az ügyfelek nem csak az akciós betétek esetében meghatározott első perióduson keresztül élvezhetnek, hanem akár egész évben, feltéve persze, hogy az adott esemény nem következik be.
Hazánkban a kereskedelmi bankok közül a CIB, a Citibank és a Volksbank ajánlja megtakarítási konstrukciói között az indexált betéteket, melyek esetében a forint és az euró árfolyamának mozgása jelenti a kockázati tényezőt, vagyis ahhoz, hogy a betétes megkapja a prémiumkamatokat az árfolyamnak egy meghatározott sávon belül kell maradnia.
Előny, ami a betétben rejlik
Az indexált betétek előnye, hogy a lekötött betétekhez hasonlóan a tőkerész mindenképpen garantált, arra az Országos Betétbiztosítási Alap védelme is vonatkozik. A megtakarításokat banktól függően lehet devizában, illetve forintban lekötni 3-6 hónapos időtartamra.
Bár az indexált betétek nem megújulóak, a betéteseknek lehetősége van arra, hogy újra ilyen formában lekössék a megtakarításaikat az eredetileg meghatározott feltételek mellett, erre azonban nekik kell külön figyelmet fordítaniuk.
Emellett a kereskedelmi bankok a garantált tőkerészen kívül abban az esetben is fizetnek kamatot, ha a szerződésben meghatározott esemény bekövetkezik, vagyis a forint kilép az adott sávból. Ez a minimumkamat, amely a fent említett pénzintézetek esetében mindössze 0,1 százalékra rúg, vagyis a periódusra vonatkozó inflációs várakozást se fedi.
Több típus egy véglet
Az indexált betétnek több típusa is létezik, melyek közül a hazai pénzintézetek csak egyet alkalmaznak a "Double-No-Touch" változatot, vagyis azt, amikor a prémiumkamatok abban az esetben járnak, ha az árfolyam nem éri el az előre meghatározott sáv szélét és nem is lép ki belőle.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kiemelten magas kamatokat alapvetően négy variánshoz lehet kötni: elképzelhető, hogy a sávból való kilépést, vagy a sáv szélének érintését adják meg kritériumként, de az is előfordul, hogy enyhítenek a Double-No-Touch által meghatározott szabályokon és a sávszélek érintése még nem jelent egyet az akciós kamatok elvesztésével.
Ne felejtsd el: van kockázat!
Az előbbieket olvasva könnyedén elfeledkezhetnénk arról, hogy a konstrukció választása a lekötött betéthez képest magas kockázatot rejt magában, hiszen könnyen előfordulhat, mint ahogy az elő is fordult a tavalyi év júniusában, hogy a forint egy rövidebb periódus alatt erősen gyengül.
A konstrukció ebben az időszakban mindenképpen veszteséget jelentett volna a vele hasonló adottságokkal rendelkező lekötött betétekhez képest is. Lássuk, mi is történt tavaly és mi várható jelenleg, hogy némileg megkönnyítsük a döntést.
Az alábbi diagrammon a forint/euró kurzus változását mutatjuk be 2006-2007-ben. A diagramon látható piros téglalap jelzi az általunk kijelölt árfolyamsávot, amelyen belül kell mozognia a forint/euró árfolyamnak ahhoz, hogy a pénzintézet kamatot fizessen.

Jól látható, hogy a példánkban szereplő 250-270 forintos árfolyamsávot az árfolyam az elmúlt évben többször is elhagyta, amely mindenképpen veszteséget jelentett a konstrukciót választók számára, amely persze elmaradt haszon formájában jelentkezett.
A jelenlegi várakozások szerint a forint/euró árfolyam a következő időszakban a jelenleg jellemző 250-255 forintos árfolyam körül fog stabilizálódni, természetesen arra, hogy ez ténylegesen be is következik semmilyen garanciával nem szolgálhatnak az elemzők, így mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy kockázattűrő képességének megfelelően a konstrukció beleillik-e az általa kialakított befektetési portfolióba.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







