10 °C Budapest

Lassan megszólal a bankkártya! - Merre tart a piac?

Pénzcentrum
2006. december 7. 12:00

Csak a társmárkás... Az elmúlt hetek során meglehetősen gyakran számoltunk be új bankkártyák piacra dobásáról, melyek között voltak a már megszokott társmárkás hitelkártya konstrukciók, egyedi fényképpel díszíthető plasztikok és egy meglehetősen egyedi kártya a Raiffeisentől. A kavalkádban történő eligazodást segítendő igyekszünk egy kis körképet készíteni arról, merre is tart a hazai kártyapiac, egyáltalán mit érdemes tudni az egyes kártyafajtákról és mire számíthatunk a közeljövőben.

A legtöbb bank igazán dinamikus növekedést elsősorban a hitelkártya szegmensben vár, ezek közül is van aki kifejezetten a vállalati hitelkártyák számának felfutását prognosztizálja. A szakértők azonban szinte egyöntetűen azt vallják, hogy mára a magyar kártyapiac is elért a fejlettségnek azon stádiumába, amikor már nem esünk hanyatt attól, hogy egy kártya hitel és nem betéti, így a plasztiknak valamilyen pótlólagos előnyt is kell nyújtania, hogy kitűnjön a tömegből. Ezen egyediség egyik forrása lehet a társmárkázás, illetve az ebből eredő kedvezmények, de ne szaladjunk ennyire előre!

Az idei év közepén a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint összesen 7.7 millió darab bankkártya volt forgalomban, mely az előző év azonos időszakához képest 10%-os növekedésnek felel meg. A termékek 82%-a betéti kártya, ezek részaránya azonban egyetlen év alatt 5%-kal csökkent, mely egyúttal a hitelkártyák előretörését is jelenti. Mint láthatjuk, a statisztikák teljes mértékben alátámasztják a bankok várakozásait és igen jól magyarázzák a tapasztalható termékpolitikát is. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az MNB jelentése szerint egyre több intézmény kapcsolódik be a co-branded (társmárkás) termékek kibocsátásába, melyek száma félévkor már meghaladta az 1 millió darabot, részarányuk pedig elérte a 13.5%-ot, azt hihetnénk, máris összeállt a kép...

Az érdekesség kedvéért ezen a ponton meg kell említeni, hogy a fejlettebb országokban is divat emocionális oldalról megfogni a fogyasztókat, így a társmárkázással járó előnyök helyett sokak számára kecsegtető lehet az egyedi fényképpel történő díszítés (pl.: a K&H Énkártyája és a Raiffeisen Okoskártyája), de Nyugat-Európában a MasterCardnak léteznek illatos, különleges tapintású és foszforeszkálós plasztikjai is, a lehetőségek tehát ebben az irányban is korlátlannak tűnnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

A biztonság kedvéért...

Európa vezető kártyatársaságának elöljárói több fórumon hangoztatták már, hogy napjainkban igazi sikert csak a társmárkás konstrukcióktól remélhetnek a bankok, ebben a szegmensben is megkülönböztethetünk azonban különböző irányvonalakat. Akadnak klasszikus pontgyűjtéshez kötött kártyák, amilyen az MKB-Lufthansa nemrég bemutatott közös plasztikja, emellett viszont van olyan bank, mely - szintén külföldi mintára - egy-egy célcsoportot igyekszik úgy megfogni, hogy a számukra releváns cégek közül többel is partneri megállapodást köt egy kártyához kapcsolódóan. (Ez utóbbi kategóriába tartozik a Budapest Bank női hitelkártyája, csakúgy mint a Bajnokok Ligájás plasztik.)

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?