31 °C Budapest

Nyugdíj: Meglepő a tudatlanság

Pénzcentrum
2006. november 2. 12:58

A Generali Reform Műhely a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet és a Széchenyi István Szakkolégium közreműködésével felmérést készített a mai magyar társadalom öngondoskodási hajlandóságáról. Az eredményeket a három szervezet a mai napon egy közös konferencián mutatta be a Corvinus Egyetemen.

A Generali Reform Műhely a Medián Közvélemény és Piackutató Intézet és a Széchenyi István Szakkolégium közreműködésével felmérést készített a mai magyar társadalom öngondoskodási hajlandóságáról. Az eredményeket a három szervezet a mai napon egy közös konferencián mutatta be a Corvinus Egyetemen.

Paál Zoltán a Generali Providencia Biztosító Zrt. igazgatósági tagja, köszöntőjében elmondta, hogy két indokból hozták létre a reform műhelyt. Egyrészt a biztosító, a társadalmi felelősségvállalásának szeretett volna nyomatékot adni. Másrészt a mindennapi munkájuk során találkoztak olyan problémákkal melyekre felelősségüknek éreztek rámutatni.

Ezért olyan kutatást kezdeményeztek, mely öngondoskodás kérdéskörében nem a szakértők, hanem a lakosság véleményét tükrözi.

A kutatás több aspektusból vizsgálta meg az öngondoskodás kérdéskörét -mondta Karácsony Gergely, a Medián kutatásvezetője. Az eredmények rámutattak arra, hogy bár a felnőtt magyar népesség közel fele gondolkodott már azon, hogy nyugdíjas éveiben miből fog megélni, csupán egyharmaduk készül valóban idős korára, és közülük is a legtöbben valamilyen biztosítás-alapú öngondoskodási formát választanak.

A konferencián elhangzott, hogy az 50 év feletti korosztályban az átlagosnál nagyobb jövedelműek körében csaknem kétszer annyian készülnek a nyugdíjas korukra, mint az átlagnál szerényebb jövedelműek. Így a jövedelemkülönbségek újratermelődnek, sőt, akár növekedhetnek is a nyugdíjas évek alatt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelenleg 45 évesnél idősebb korosztály 38 százaléka nyugdíjazás után könnyen kerülhet nehéz anyagi körülmények közzé: ez az a csoport, amelynek nincsen semmilyen komolyabb megtakarítása, nem vesz részt a z öngondoskodás formáiban és egy kisebb részüknek olyan alacsony a jövedelme, illetve az olyan mértékben származik a szürkegazdaságból, hogy a jelenleg várható nyugdíjuk valószínűleg nagyon alacsony lesz.

Az alacsony biztosítottsági lefedetség mögött a fogyasztók irracionálisan alacsony nyugdíjbiztosítási igénye húzódik meg. Ennek az egyik oka, hogy az aktív korú lakosság meglepően tudatlan a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.

A kisvállalkozói szektor vállalatvezetőinek megkérdezésén alapuló kutatási rész legfontosabb következtetése abból a tényből adódik, hogy a cégvezetők számára nagyon lényeges az, hogy hosszab távon magukhoz kössék a dolgozóikat. A cégek 80 százalékában, azaz közel 19 ezer vállalkozásban alkalmaznak legalább egyet a felmérésben szerplő tíz béren kívüli juttatás közül. Azonban az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket és egészségpénztári tagdíj hozzájárulást béren kívüli juttatásként már jóval kevesebb, mindössze a vállalkozások 1/6- ában alkalmaznak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?