2 °C Budapest

Félrevezette a sajtót a Zalakerámia (TÉBÉSZ közlemény)

Pénzcentrum
2005. november 25. 16:07 1 perc

A Zalakerámia Rt. elnök-vezérigazgatója által ma tartott sajtóbeszélgetésen, a Társaság részéről félrevezető információk hangzottak el. Az alábbiakban a TÉBÉSZ által kiadott közleményt tesszük közzé.

A Zalakerámia Rt. elnök-vezérigazgatója által ma tartott sajtóbeszélgetésen, a Társaság részéről félrevezető információk hangzottak el.
1) A Zalakerámia részéről tulajdonosa ellen indított megállapítási perben nem az az ítéletet született a Zala Megyei Bíróságon, ami a sajtóbeszélgetésen elhangzott. A Zalakerámia Rt. azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg van-e vételi kötelezettsége az LC. Kft.nek 2350 forinton. Erre a bíróság azt mondta, hogy nincs vételi kötelezettsége (tehát nem az árra mondta), a Kibocsátó a részvényeit akár be is vonhatja. Erre max 6 hónapja van. 
TEBÉSZ megjegyzés: A bevonásnál már a vagyonarányos 3982 forintot kell kifizetni a Gt. alapján. Mivel a Zalakerámia Igazgatósága a bevonási értéknél nagyságrendileg alacsonyabb áron értékesített, ezért merül fel a hűtlen kezelés gyanúja.

2) A Zala Megyei Cégbíróságon 2005. október 20-áig nem volt található olyan írat, mely az augusztus 8-ai részvényeladási és részvénykönyv-bejegyzési döntést visszavonta volna. Ha ilyen iratok be lettek volna adva, a cégbíróság - törvény szövegéből következően - nem jegyzi be egyszemélyes részvénytársaságként a Zalakerámia Rt-t.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57