Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
Legfrissebb híreink karrier témában: munka, iskola, állás, karrier. Mik ma Magyarországon a legjobban fizetett szakmák? Mekkora az átlagfizetés? Mi a helyzet a hazai oktatással? Tőlünk megtudhatod!
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
Akár 30-40 százalékos költségmegtakarítást is elérhetnek a hazai cégek diákmunkások alkalmazásával.
Csütörtökön és pénteken is pihenhetünk ezen a héten, de az utóbbit majd le kell dolgozni - most eláruljuk, hogy mikor.
A könyvtári, levéltári, múzeumi dolgozók helyzete sem jobb a köztisztviselőkénél.
Az Európai Unió 2023-ban új irányelvet fogadott el, amelynek célja a bérek átláthatóságának növelése és a nemek közötti bérkülönbség csökkentése.
Az egyik akadály, ami sokakat visszatart a technológia kipróbálásától, az a félelem, hogy az AI használata a munkájukban nem legitim vagy nem tisztességes.
A Mercedes-Benz kecskeméti üzemében dolgozók jelentősen alacsonyabb bónuszban részesülnek német kollégáikhoz képest.
Magyarországon az irodákban keletkező szemét az évente megtermelt települési hulladék mintegy 10-15 százalékát teszi ki.
A mesterkélt kedvesség átlátszó, és hosszú távon bizalmatlanságot szül.
2025 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 701 ezer fő volt.
Ferenc pápa halálát követően megnőtt az érdeklődés a Vatikán pénzügyi helyzete iránt.
A jelentkezések száma országos szinten 4,8%-kal emelkedett 2024 első negyedévéhez képest
Az apartmanok, villák és nyaralók tulajdonosai kétségbeesetten keresik a munkaerőt.
A balatoni nyári munkák 2025-ben minden eddiginél magasabb bérekkel csábítják a fiatalokat és szezonális munkavállalókat.
A vendéglátóipar itthon lassan a túlélésért küzd – a munkaerőhiány évről évre súlyosabb.
Ausztrália nemcsak a világ egyik legélhetőbb országaként, hanem a magyar munkavállalók számára is egyre vonzóbb célpontként jelenik meg.
Még mindig hatalmas a különbség a teljes munkaidőben foglalkoztatott firfiak és nők bruttó átlagbére között, de a munkaerőpiacon legaktívabb fiatalok sem állnak jobban.
A dolgozók fő követelése, hogy a 2008 óta változatlan, jelenleg 36 800 forintos illetményalapot legalább 80 ezer forintra emeljék.
5 évről 10 évre emelné a közmunkások foglalkoztatásának hosszát a kormányzat.
A 2024 januárja óta feladott álláshirdetések 53 százalékában várnak el a munkaadók valamilyen nyelvismeretet.
Tovább nőtt a nettó átlagkereset 2024-ben, de az országon belüli bérkülönbségek is látványosabbá váltak – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A szülési szabadság 2025-ben is megilleti az anyákat, sokan viszont nem ismerik az igénylés folyamatát vagy azt, hogyan kapcsolódik mindez más ellátásokhoz, mint a GYED vagy a GYES.
A korábbi évek bérfejlesztéseinek mértékéhez képest jelentős visszaesés történt 2024-ben a Hays Salary Guide 2025-ös kiadványa szerint.
Most 10 évben határozza meg a törvény a közfoglalkoztatásban eltölthető időt, ám ez változhat.