Van esélyük a kisgyermekes anyáknak? Vallott a MÁV, az OTP és a Spar

2020. február 11. 11:16

A legtöbb szektorban továbbra sem csitul a munkaerőhiány: nem csak a cégek, de a kormányzat is keresi a megoldásokat, hogyan lehetne minél több potenciális dolgozót (vissza)terelni a munka világába. Jó megoldást jelenthetne az atipikus foglalkoztatási formák minél szélesebb körű alkalmazása, ám a statisztikák szerint hazánk nem jár éppen az élen ebben a kérdésben. A Pénzcentrum körbejárta a témát, kíváncsiak voltunk, a legnagyobb haza munkaadók mennyire nyitottak a részmunkaidős foglalkoztatásra.

Komoly nehézséget okoz, hogy a nők a több éves kihagyás után nem, vagy nehezen tudnak visszatérni a munka világába, és ez sok esetben visszatartja őket a gyermekvállalástól. Ennek is köszönhető, hogy a munkaerőpiac bővülése egyre inkább korlátokba ütközik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) január utolsó napjaiban kiadott jelentése szerint szemléletváltásra és új lépésekre van szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottsági ráta további emelkedésnek induljon. A vállalatoknak nyitniuk kell a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka irányába és ehhez fejlesztésekkel meg kell teremteniük a megfelelő hátteret - derült ki. Ezt Göröcs Lili, a Profession.hu HR vezetője is megerősítette: 

A feszített munkaerőpiac miatt a vállalatoknak komoly figyelmet kell fordítaniuk az alkalmazottak megtartására, elégedettségi szintjük javítására. Ennek egyik meghatározó eszköze a rugalmas, vagy akár a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetése.

Az adatok nem tükrözik a szándékot

Habár a szakemberek már felismerték a részmunkaidős foglalkoztatás előnyeit, sőt, a kormányzat is igyekszik ez irányba terelni a vállalkozásokat, az OECD legfrissebb, 2018-as adatai szerint még van hová fejlődnünk. Az elérhető legfrissebb statisztikák szerint hazánkban a munkavállalók mindössze 3,8 százaléka számára elérhető a részmunkaidő, ami a OECD országok 16,5százaláékos átlagához viszonyítva igen csekélynek mondható. Nálunk már csak Bulgáriában és Észak-Macedóniában nehezebb azoknak a helyzete, akik nem tudnak napi 8 órában a munkáltatók rendelkezésére állni. Ebben a tekintetben az élet Hollandia áll, ott a munkavállalók 37,3 százaléka dolgozik 6 vagy 4 órában.

Elő a konkrétumokkal!

A Pénzcentrum utánajárt, mi a helyzet valójában itthon, és feltette a kérdést a legnagyobb, legtöbb embert foglalkoztató hazai vállalatoknak: náluk lehetőség van-e részmunkaidőben elhelyezkedni.

Morgan Stanley

"Igyekszünk megtalálni a keretet: egyre több részmunkaidős foglalkoztatottunk van. Azzal, hogy tavaly bevezettük a 30 órás opciót a Return to Work programban, nagyon megnőtt az érdeklődés, és sokan a részmunkaidős foglalkoztatás mellett döntöttek. Ez egyúttal a vezetőknek is jó gyakorlóterepet adott, hogy megnézzék, ez hogyan működik. Ennek kapcsán több olyan új szerződés jött létre, amiben részmunkaidőben foglalkoztatunk kollégákat, akár olyan területeken is, ahol ez korábban nem volt jellemző. A részmunkaidő - és a home office - bevezetése egy hosszabb folyamat része. A home office-ban kezdjük elérni az egészséges egyensúlyt. A részmunkaidős foglalkoztatásban jó úton járuk - több, mint százan dolgoznak ilyen formában, de még komoly potenciál van ezen a területen" (mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában mintegy 2000 ember dolgozik, ez körülbelül 5 százalékos aránynak felel meg.) - áll a vállalat Pénzcentrumhoz eljuttatott közleményében.

Telenor

"A Telenor biztosítja munkatársainak a részmunkaidős munkavégzés lehetőségét, de ennél sokkal népszerűbb a rugalmas munkaidő és a mindenki számára elérhető otthoni munkavégzés, amelyet széles körben kihasználnak kollégáink. Emellett - egy tesztprojekt keretében - a műszaki divíziónk munkatársai egy belvárosi közösségi irodát is igénybe vehetnek a munkavégzés helyeként. Fontosnak tartjuk, hogy olyan alternatív megoldásokkal segítsük munkavállalóinkat a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében, illetve támogassuk a szülők munkába való visszatérését, amelyek mind a dolgozóink, mind a vállalat számára kölcsönös előnyökkel járnak; valamint az is célunk, hogy kielégítsük az Y-generáció rugalmasabb munkavégzés iránti igényét is" - tudtuk meg a vállalattól.

Bosch

A magyarországi Bosch Csoport kiemelten fontosnak tartja az atipikus foglalkoztatás támogatását. A részmunkaidős foglalkoztatás, a kötetlen munkaidő vagy a karrierszünet már évek óta elérhető a munkavállalók számára. A részmunkaidős foglalkoztatást elsősorban a munka jellege, illetve a munkavállalói igények határozzák meg. A részmunkaidős foglalkoztatás lehetősége iránt általában a szülési szabadságról vagy tartós betegség után visszatérők, illetve a munka mellett tanulók érdeklődnek. Munkatársaink többsége egyébként a hagyományosnak mondható, heti 40 órás munkaidőben dolgozik. Azt tapasztaljuk, hogy kollégáink szívesen élnek az atipikus foglalkoztatás lehetőségeivel és ez tovább növeli az elkötelezettségüket a vállalat iránt - válaszolta kérdésünkre Somogyi András, a magyarországi Bosch csoport humán erőforrás igazgatója.

Microsoft

A Microsoftnál kötetlen munkarendben dolgoznak: nem számolják a munkával töltött órákat, csakis az eredményt nézik, a teljes és a részmunkaidős kollégák esetében is. Nem az irodában töltött órákat számolják akkor sem, amikor szülési szabadságról visszatérő munkavállalók részmunkaidős foglalkoztatottak keretrendszerét állítják fel. A cég ügyfeleit is arra ösztönzi, hogy kollégáiknak teremtsék meg a mobil munkakörnyezet, a rugalmas munkavégzés szervezeti és informatikai feltételeit és mi is ennek szellemében szervezzük a saját munkánkat

Telekom

"Az atipikus foglalkoztatási formák egyre szélesebb alkalmazásával a vállalat támogatja a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtését. Részmunkaidős (közel 2%), rugalmas és kötetlen munkavégzés alkalmazása mellett stratégiailag fontos a vállalat számára, hogy a vállalati kultúra részévé váljon a távmunka, mellyel a munkavállalók több, mint 30 százaléka él. A vállalat által támogatott rugalmas munkavégzésnek, egyes munkakörökben elérhető távmunka-lehetőségnek és a digitális eszközöknek köszönhetően a munkavállalók maguk oszthatják be idejüket, a vállalat székházát pedig a modern munkakörülményeknek megfelelően terveztük, hogy a munkával töltött idő hatékonyan és értékesen teljen" - derül ki a vállalat hozzánk eljuttatott válaszából.

MÁV

A vasúttársaság rugalmas foglalkoztatási formákat is alkalmaz, ennek keretében a munkavállalóknak lehetőségük van arra is, hogy részmunkaidőben dolgozzanak. A MÁV munkavállalóinak közel 1 százaléka dolgozik részmunkaidőben jelenleg.

Auchan

"Munkatársaink közel negyede részmunkaidőben dolgozik vállalatunknál. Ez a foglalkoztatási forma elsősorban az áruházainkban dolgozók körében népszerű, elsősorban a pénztáros, árufeltöltő, vevőszolgálatos, eladó és áruvédelemért felelős pozícióink esetében" - áll a közleményben. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Spar

A Sparnál is van lehetőség részmunkaidőben elhelyezkedni, jelenleg a munkavállalók 6 százaléka dolgozik ilyen formában.

OTP

"Az OTP Banknál lehetőséget biztosítunk részmunkaidős elhelyezkedésre. Jelenleg több mint 920 munkavállalónk dolgozik így, ami a teljes létszám csaknem 10 százaléka" - tudtuk meg. Emellett bizonyos központi területeken a rugalmas munkavégzés, illetve a távmunka (home office) lehetőségét is bevezették, alkalmazkodva a változó munkavállalói igényekhez.

BKV

"Társaságunknál van lehetőség részmunkaidős foglalkoztatásra, a munkáltató és munkavállaló megállapodása szerinti óraszámban. Körülbelül a létszám 2 százaléka érintett a főállású részmunkaidőben, amibe beletartoznak a járművezető tanulók is a tanfolyam időtartama alatt."

SAP

Az SAP kötelékében jelenleg a munkavállalók 4 százeléka dolgozik részmunkaidős foglalkoztatás keretében: "A rugalmas munkavégzés mindenki számára előnyt jelenthet. Ha a munkavállalók szabadabban, maguk rendelkezhetnek arról, mikor és hogyan dolgozzanak, az nemcsak a munkáltató felé érzett bizalmat és elégedettséget növeli, hanem a munka minőségére, a hatékonyságra is pozitív hatással van. A mai világban egyre többet szeretnénk elérni, elintézni ugyanannyi energiával és idő alatt. Ez csak hatékonyabb folyamatokkal és eszközökkel lehetséges, és ehhez ugyanúgy hozzátartoznak az emberi szokások, az egyéni tehetség, a lehetőségek kihasználása, mint azok az innovatív IT megoldások, szolgáltatások, amelyeket például mi is biztosítunk az ügyfeleink számára.

Nem kérdés, hogy a vállalatunk próbálja minden formájában támogatni a rugalmas munkavégzést. Legyen az a munkaidő rugalmas beosztása, a részmunkaidőben való dolgozás lehetősége, az otthonról végzett munka, vagy egyéb ötletek megvalósítása, amely segíti a dolgozókat abban, hogy jobb munkát végezzenek és egyben egyensúlyt tartsanak fent a munka és a magánélet között. Ilyen például a munkaidőben végzett sporttevékenység, amire az irodai edzőteremben és sportórákon van lehetőség.

A részmunkaidő iránti igény kezdetben a visszatérő kismamák oldaláról érkezett, többen hosszú távon is, a mai napig részmunkaidőben dolgoznak. Amennyiben a munkakör megengedi, és az üzleti vezetőnek lehetősége van rá, bármikor dönthet úgy, hogy részmunkaidőben alkalmaz egy új kollégát, de arra is volt már példa, hogy egy munkavállaló kérte azt, hogy időszakosan kevesebbet dolgozhasson, és így tudtunk neki segíteni abban, hogy az élet más területén is helyt tudjon állni.

A tapasztalatunk ezzel együtt az, hogy a többség, főleg az anyagi okokat megfontolva, továbbra is teljes munkaidőben kíván dolgozni. Ezért fontosak azok a lehetőségek, amelyek a teljes munkaidőben is tudnak némi rugalmasságot biztosítani."

Tesco

"Népszerű a rugalmas foglalkoztatási formánk, illetve az áruházainkban elérhető Fixen fix részmunkaidős rendszer, amely elsősorban azoknak kedvez, akiknek sokat számít a munkaidő garantált kiszámíthatósága - például a kisgyermekes szülőknek, a tanulóknak, a nyugdíjasoknak vagy a másodállást vállalóknak. Célunk, hogy ezzel a lehetőséggel támogassuk azokat, akik eddig a nehezen tervezhető munkavégzés miatt nem tudtak munkát vállalni." - mondta Szigeti Barbara, a Tesco Magyarország HR-vezetője. A Fixen fix rögzített részmunkaidő bármely intervallumban és munkakörben, akár heti öt órában vagy csak hétvégi munkavégzéssel is kérhető, miközben a munkavállaló a közvetlen foglalkoztatás minden juttatását, kedvezményét is élvezheti. Az áruházlánc a munkaszerződésében is vállalja és szavatolja, hogy kizárólag azokban az időszakokban foglalkoztatja a munkavállalót, amelyekben korábban megállapodtak. A munkaidő-beosztást segíti továbbá, hogy a kollégák bármikor kérhetik beosztásuk módosítását, az áruházakban dolgozók pedig a munkavégzési hely megváltoztatását, hogy a lakóhelyükhöz legközelebb eső áruházban dolgozhassanak. Az áruházlánc azokra a párokra is gondol, amelyek mindkét tagja Tesco-munkatárs: ők egymással is összehangolhatják műszakjaikat. Emellett a kötetlen munkarendben dolgozóknak lehetőségük van az otthoni munkavégzésre, az iskolakezdő gyereket nevelő munkatársak pedig extra szabadnapot kapnak, hogy az első tanítási napon elkísérhessék gyermeküket az iskolába.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem