13 °C Budapest

Új tulajdonosa lehet a legendás magyar gyárnak: tőkét, megrendelőket hozna a befektető

2020. augusztus 25. 10:30

Augusztus közepén a Dunaferr egyoldalúan felmondta a vasmű szakszervezetével kötött kollektív szerződést, a cégvezetés szerint a Dunaferr nehéz gazdasági helyzete és a koronavírusjárvány miatt volt szükség erre, valamint azért, mert a cég szerint a vasmű érdekképviselete nem konstruktív tárgyalópartner. A kollektív szerződés - a felmondás ellenére is - érvényes marad még 2021 februárjáig.

Jelenleg négy és félezren dolgoznak a cégnél, és közvetve ugyanennyi munkahely jövője függ a vasmű sorsától, a térség parlamenti képviselője, a jobbikos Kálló Gergely ezért tárgyalást kezdeményezett a cég irányítóival, a politikus hétfőn találkozott Jevgenyij Tankileviccsel, a Dunaferr vezérigazgatójával.

Hirtelen pénzre van szükséged? Nézd meg a bankok kölcsönajánlatait Pénzcentrum kalkulátorát!

Kálló a beszélgetés után a Népszavának elmondta, hogy

a Dunaferr tulajdonosai a részvénytársaság értékesítésére készülnek, a szándék az, hogy egy tőkeerős szakmai befektető szerezzen tulajdonrészt a cégben. A befektető tőkét és megrendeléseket hozna, és így stabillá válna a Dunaferr gazdasági és piaci pozíciója. A részvényeladás - várhatóan - néhány héten belül megvalósul.

A szakszervezet korábban azt közölte, hogy szerintük burkolt leépítések is zajlanak a cégnél. Tankilevics megnyugtatta Kállót, hogy a cég nem készül elbocsátásokra.

A Dunaferr elmúlt tíz évben benyújtott pénzügyi mérlegei arról vallanak, hogy a cég többnyire 20 milliárd forint körüli veszteséggel gazdálkodott. 2017-ben és 2018-ban viszont 18,2, illetve 10,7 milliárdos nyereséget ért el a vasmű, s a tavalyelőtti árbevétel rekordméretű, 368 milliárd volt, a 2019-es eredmények még nem ismertek, írja a Népszava.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm