Sőt! ez a lehetőség 2026-ban már a szülőknek is rendelkezésre áll, csak kérni kell.
120 milliárd forinttal több jut jövőre a közoktatásra és ebből a pedagógusok bérét emelik majd - erről beszélt az oktatási államtitkár a pedagógusnap alkalmából.
Palkovics László a pedagógusnap alkalmából tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatóján azt mondta, a tanári életpályamodellből adódó 3,5 százalékos illetménynövelésre 45 milliárd forintot biztosítanak. Így kismértékben meg is haladja majd a pedagógusok fizetése a diplomás átlagbér 80 százalékát, az OECD országok gyakorlatának és a kormány 2013-as célkitűzésének megfelelően - idézi az államtitkárt az ATV.
A szakszervezetek képviselői szerint azonban a pedagógusbéremelési program vakvágányra futott, egy kezdő diplomás tanár alig 30 ezer forinttal keress többet mint egy szakmunkás. Mától egyébként internetes kampány is indul, hogy felhívják a figyelmet a problémákra.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.







