2021. január 28. csütörtök Károly, Karola
HR Centrum

Rengeteg magyart keresnek dániai munkára: 820 ezres fizetés, diploma sem kell


Világjárvány ide vagy oda, aki szeretne, annak nem lehetetlen külföldre menni dolgozni, hiszen a munkaerőközvetítő cégek nagy erőkkel keresik az olcsó magyar munkaerőt, és nem csak a tesztekben, de kiutazásban és a szállásban is segítenek mindenkinek. Állatgondozóként, építőipari munkásként és árucsomagolóként is elhelyezkedhetsz rövidebb vagy hosszabb távra.

A koronavírus-járvány hatását az egész világon megérezték, rengeteg vállalkozás ment tönkre, több millió ember veszítette el az állását. Magyarország sem kivétel, a negatív gazdasági hatások minket sem kerültek el: már az első hullám során több százezer munkahely került veszélybe, illetve szűnt meg.

Itthon évek ót folyamatosan csökkent a munkanélküliek száma, sőt súlyos munkaerőhiányos időszakok vannak mögöttünk (részben még tart is), köszönhetően a külföldi beruházások nyomán létrejövő munkahelyeknek, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a munkaképes populáció zsugorodik évről évre, de sokan döntenek úgy, hogy inkább külföldi munkaerőpiacon próbálnak szerencsét. Még ilyen vészterhes időkben is. 

A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma egy év alatt 27 ezerrel zsugorodott. Ez nyilvánvalóan a határzárra és a turizmus összeomlására vezethető vissza, amelyek miatt számos külföldön dolgozó magyar kényszerült hazatérni. A vírus európai megjelenése előtti téli hónapokban még 115 600-an dolgoztak úgy külföldön, hogy családjuk itthon élt, tavasszal azonban számuk 92 500 főre zuhant. Nyáron a korlátozások feloldása után ismét 100 ezernél többen tudtak külföldön munkát vállalni, ősszel viszont újfent a tavaszi szintre csökkent a "kint" dolgozók száma - számol be a Népszava.

A járvány alatt a külföldi álláslehetőségek nem tűntek el teljesen a hiretőoldalakoról, most is keresnek magyarokat például egy dániai telepre sertésgondozókat: 

"Ha akár egy kicsit is beszélsz angolul, jelentkezz hozzánk, hiszen velünk rövid- és hosszútávra is vállalhatsz munkát külföldön. A szállás ingyenesen biztosított, a kiutazás megszervezésében segítünk! Bejelentett dán munkákat kínálunk. Azonnali kezdés lehetséges. A külföldi munkavállalás és a kiutazás a COVID idején is lehetséges!" - ígéri a hirdetés, és 

emellett 450 ezer forintnak megfelelő dán koronát.

Akinek a malacok nem szimpatikusak, mehet tehenészetbe, csirkefarmra is dolgozni, a bér a hirdetések szerint ugyanennyi. 

De építőipari szakmunkásokat is keresnek akár rövidebb, akár hosszabb távra is. Szakirányú végzettség nem feltétel, 7-8 eurós órabérrel lehet számolni. Hollandiába pedig raktári dolgozótat várnak áruk csomagolására, válogatására. 

A munka alkalmas férfiak és nők, diplomások, középiskolás és egyetemista diákok számára egyaránt

- áll a hirdetés szövegében, ahogy az is, hogy a fizetés: 11,5 és 14,32 euró/óra között lesz valahol, ami legjobb esetben (heti 40 órával számolva) 820 ezer forint körüli összeget jelent. Ennyit nagyon kevés diplomás keres meg idehaza. Egy pályakezdő diplomás átlagbére ma bruttó 350 ezer forint.

Sikerült megőrizni a hazai munkahelyeket?

A külföldi munka veszített ugyan népszerűségéből, de főként az országok által bevezetett korlátozó intézkedések nyomán zsugorodó ágazatok miatt - hiszen mint jól látszik, nem csak keresik a kelet-európai olcsó munkaerőt, de meg is fizetik.

2020 novemberében az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál. A 2020. szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 204 ezer fő volt, 40 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél. 

Jól látszik tehát a KSH adataiból is, miképp tépázta mega járvány a gazdaságot. A GKI számításai szerint azonban mindezek ellenére a kormány visszafogott bértámogatási politikát alkalmazott, amivel 226 ezer munkahelyet védett meg, nettó közel 50 milliárd forintból. Ez rendkívül kevés ahhoz képest, hogy legalább 835 ezer foglalkoztatott dolgozott a vírushelyzet által leginkább sújtott 29 ágazatban. A kormány szerint azonban mintegy 1,4 millió munkahely megőrzéséhez járultak hozzá a gazdaságvédelmi akcióterv keretében, amit a magyar gazdaságtörténelem valaha volt legnagyobb intézkedéscsomagjaként hirdetnek. Hiszen amunkahelyek megmentéséhez nem csak közvetlenül, de közvetve is hozzájárultak adócsökkentések és a vállalkozásokra is kiterjesztett hitelmoratórium révén.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2021. 01. 27. 07:39
Lényeges enyhítés a kisvállalkozások adókedvezményére vonatkozóan

A személyi jövedelemadó törvény 13. számú melléklete a kisvállalkozások adókedvezményére...

hrdoktor
2021. 01. 25. 06:45
Koronavírus: így enyhítsünk a szorongás új formáján

Természetes jelenség, hogy a COVID-19 járvány során aggódunk saját és szeretteink egészségéért....

coachco
2021. 01. 24. 15:10
Kiírni magunkból a családot

Az alcím friss könyvélményemre utal. És arra, amin sokat gondolkodom mostanában. Miért is annyira...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

legacykft
2021. 01. 22. 20:00
4 érv a sokszínű csapatok mellett

Az nem kérdés, hogy a diverzitás témaköre mára már nagy népszerűségnek örvend a csapatok...

hrbonbon
2020. 12. 24. 00:05
Adventi ajándék egypercesek - 24. nap

2020-12-21 00:05 "„Ahogy a visszajelzéseknek, úgy az érdemek elismerésének is nagy szerepe van...

ajovomunkahelye
2020. 12. 18. 13:56
Globális Covid felmérés és Legjobb Munkahelyek Program a Liferaynél

2016-ban az egyik kereskedelmi tévé híradójában látta meg először a Liferay cég vezetése...

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked