A hálapénz kivezetése és a béremelések ellenére továbbra is 5-10 százalékos az orvoshiány Magyarországon. A szakemberhiányt súlyosbítja a rendszer rendkívül kedvezőtlen korfája.
A közszférában érvényes létszámstop a rezidensképzésre jelentkezőkre is vonatkozik - írja a Hvg.
- mondta a hvg.hu-nak egy frissen diplomázott orvos, aki rezidensnek jelentkezett egy fővárosi kórházba. A rendszer úgy működik, hogy az orvos a kórházba jelentkezik, ám szerződést a képzés miatt az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal köt, ott van alkalmazásban. Így a kórház nem fizet utána. A névtelenséget kérő orvos alá ís írta a munkaszerződést megelőző szándéknyilatkozatot, viszont a szeptember elejétől érvényes munkaszerződés megkötése már esedékes lenne, de még semmilyen hivatalos információt nem kapott arról, mikor véglegesítik.
A portál azt írja, a megoldás az lehet, hogy a jelentkezőt felveszik osztályos orvosnak az általuk választott kórházba, majd amint lehet, átrakják a rezidensképzésbe. Ilyenkor a kórház fizet, jellemzően ugyanúgy havi nettó 150-170 ezer forintot, mint amennyit a rezidensképzésben kap a kezdő orvos. Idén a létszámstop miatt fordulhat elő ez a megoldás, máskor viszont azért, mert az adott kórház kevés státuszt kapott rezidensképzésre.
A teljes cikket itt olvashatod el.
Döbbenetes hazai eredmények születtek: három generáció életét teheti tönkre ez a láthatatlan örökség
Egy hazai kutatás szerint a negatív gyermekkori élmények a felnőttkori mentális egészséggel is összefügghetnek, a családi mintázatok pedig több generációban megjelenhetnek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






