16 °C Budapest

Nem adnak elég bért a cégek: fél Magyarország otthagyhatja a munkahelyét

2017. április 27. 12:02

Az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder első negyedévi, közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A növekedés a betanított munkát végzők esetében volt a legjelentősebb: éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot. A felsőbb kategóriákban korántsem tapasztalható ekkora ugrás a bérekben: A hazai vállalatok középvezetői esetében 2016 első negyedéve óta 3,7 százalékos, míg az elmúlt három hónap során mindössze 1,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A fizikai dolgozók körében egy év alatt 760-ról 870 forintra emelkedett az átlagos órabér. Ezen belül a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) átlagbére 812-ről 889 forintra (+9,5%) nőtt, míg a betanított munkát végző dolgozók (FEOR 9-es főcsoport) a tavalyi első negyedév 701 forintos átlaga helyett immár 854 forintot (+21,8%) kapnak. Régiók szerint jelentős az eltérés az órabérek között: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 770-800 forint közötti átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 910, míg Közép-Magyarországon 960 forint körül alakul.

A fizikai órabérek növekedése csak részben köszönhető a minimálbér 15 százalékos idei emelésének

- mutat rá Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. Egyre szélesebb körben jelent viszont problémát a munkaerőhiány, ezért a munkáltatóknak a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban csak akkor van esélyük megszerezni, illetve megtartani fizikai dolgozóikat, ha beszállnak a bérversenybe. Különösen a legalacsonyabb végzettségűekért folyik most a küzdelem, amit az is mutat, hogy a betanított munkakörök átlagos órabére az egy évvel korábbi 14 százalék helyett már csak kevesebb mint 10 százalékkal marad el a szakmunkásokétól.

A BDO Magyarország ugyanerre az időszakra vizsgálta meg több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 első negyedévéhez képest átlagosan 3,7 százalék volt. Az év elejéhez képest bekövetkezett emelkedés mértéke pedig mindössze 1,2 százalék volt.

Az adatok alapján egyértelműen látszik, hogy a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelési üteme az elmúlt évben jelentősen elmaradt az alacsonyabb besorolású fizikai munkavállalókétól, gyakorlatilag az inflációkövetésre szorítkozott. A számok értékelésekor azonban szem előtt kell tartani, hogy ez a munkavállalói réteg a korábbi tapasztalatok alapján is elsősorban új munkakörök betöltésekor tud jelentősebb béremelést elérni. Ezt figyelembe véve a következő időszakban ezen a területen is erősödő fluktuációval számolhatunk majd.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem