Apák napja 2026: június 21-én lesz apák napja Magyarországon. Összegyűjtöttük a legjobb apák napi ajándék ötleteket, hogy a köszöntés idén igazán emlékezetes legyen.
Komoly döntést hozott a Budapest Airport vezetősége: így fizetik ki a bajba jutott dolgozókat
Tavaly március végéhez képest több mint 45 ezer napi utast vesztett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus gazdasági hatásai miatt. Így nehéz helyzetbe került a Budapest Airport is, ahol most a vezetőség segíti meg a bajba jutott dolgozókat.
A munkavállalói érdekében lemond fizetése egy részéről a Budapest Airport menedzsmentje - jelentette be a vállalat. A repülőtér-üzemeltető kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány, ezen keresztül támogatják majd a járvány miatt nehéz helyzetbe került volt és jelenlegi dolgozókat.
A BUD csoport felsővezetése áprilisi jövedelméből összesen 60 ezer eurót adományozott az alapítványnak, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 21,5 millió forintnak felel meg.
Európa átmenetileg a légi közlekedési kapacitásainak 90 százalékát is elveszítheti az új koronavírus-járvány miatt, ez az ágazat az egyik leginkább érintett - jelezte a Budapest Airport. Az európai repülőterek 14 milliárd eurós bevételkieséssel számolnak, és a válság a budapesti repülőteret is súlyosan érinti. Azt is írták, hogy míg tavaly március 31-én 45 700 utas fordult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez a szám 2020 márciusának végén 520 fő volt.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







