Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 17. hetéből.
Az előző tavaszihoz hasonló biztonsági előírások mellett, de már szóbelikkel együtt kezdődött el az idei őszi érettségi szezon. A hivatal szerint beváltak a korábbi módszerek, így a csökkentett létszám a termekben és a kézfertőtlenítés, a maszk azonban most is csak ajánlott. Akik tavaly halasztottak, most ingyen bepótolhatják a vizsgájukat.
Annak ellenére, hogy a járványhelyzet nem enyhült a tavaszi érettségi időszak óta, a pénteki nemzetiségi vizsgákkal, majd hétfőn a magyar és a földrajz tantárgyakkal elkezdődött az idei őszi érettségi szezon - írja mai számában a Magyar Nemzet. A lap úgy összesít, hogy a következő hetekben összesen 27 631-en érettségiznek, csaknem négyszáz intézményben. Az érettségizők együttesen több mint 35 ezer vizsgát tesznek, ami háromszorosa a tavaly ilyenkori adatnak.
Idén azonban nem maradnak el a szóbelik sem: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár elmondása szerint idén sokkal több intézményt vontak be a lebonyolításba, így kisebb csoportokban vizsgázhatnak a diákok. Aki beteg, hatósági karanténban van, vagy a belépéskor kötelező testhőmérséklet-méréskor kiderül, hogy lázas, az nem vehet részt a vizsgán. Az írásbeli vizsgákkal kapcsolatos járványügyi intézkedések maradnak a tavasziak, miután az Oktatási Hivatal közlése szerint azok beváltak.
Ennek értelmében az az ajánlás, hogy a diákokat úgy kell ültetni, hogy tartható legyen a legalább másfél méteres védőtávolság, ezért egy teremben legfeljebb tíz tanuló tartózkodhat. Minden helyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani, továbbá a vizsgázóknak ajánlott a maszk viselése, bár nem kötelező. Az írásbeli dolgozatokat kiosztás, illetve javítás előtt is pihentetik, hogy ne fertőzzön a papír, a pedagógusok és a vizsgaszervezők pedig védőkesztyűt kapnak.
Tavaly egyébként összesen 82 ezren mentek el érettségizni, két és fél ezren pedig visszaléptek a járvány miatt, az előre hozott érettségiket pedig központi döntés alapján törölték. Most - tavaszi időszak lévén - a vizsgák többsége előre hozott érettségi, most ingyen letehetik azok, akik májusban visszakoztak, de választhatják a 2021-es tavaszi időszakot is. Az írásbelik október 30-ig tartanak, az emelt szintű szóbeliket november 12. és 16. között tartják, majd november 23. és 27. között a középszintű szóbelikkel zárul a szezon.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








