2020. szeptember 20. vasárnap Friderika
HR Centrum

Ez vár a diákokra, akiknek nem sikerül az érettségi, felvételi: nincs minden veszve?


A magyar fiatalok körében nem olyan elterjedt, a nyugati társadalmakban egyre népszerűbb az egyetem megkezdése előtt kihagyni egy évet. Ez azonban nem a pihenésről, vagy a semmittevésről szól, vagy egyszerűen arról, hogy valakit nem vettek fel a szakra, ahová jelentkezett: sokkal inkább szól a tapasztalatgyűjtésről, a látókör szélesítéséről, a főiskolai tanulmányok anyagi biztonságának megteremtéséről. Most, hogy a koronavírus járványtól az érettségi vizsgák és a felvételik is veszélybe kerültek, valószínűleg nem egy végzős diák halasztja el a felsőfokú tanulmányok megkezdését, azonban ez korántsem a világvége, hiszen a kihagyott évből rengeteget lehet profitálni. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, milyen lehetőségei vannak, aki a halasztás mellett dönt. 

A járvány teljesen felforgatta a diákok életét, de különösen az érettségi előtt állókét. Március közepe óta digitális tanrendben zajlik az oktatás, amely bármilyen hatékony is legyen, mégis gyökeres és hirtelen változást jelent - ez pedig biztosan nem tesz jót a felkészülési teljesítménynek. Arról nem is beszélve, hogy mivel most nem csak a diákok, hanem rengeteg szülő, kisebb-nagyobb testvér kényszerült arra a családban, hogy a legtöbb időt a négy fal között töltse, így az otthoni zsúfoltság sem segít feltétlenül a helyzeten. Plusz ne felejtsük el, hogy hiába ülünk bent, kint pandémia van, tehát az általános stressz szint is magasabb.

Erre rátesz még egy lapáttal a bizonytalanság is, ugyanis a kormány már rendelkezett arról, hogy május 4-től kezdődően bonyolítják le az érettségi vizsgákat, ugyanakkor szóba jöhet az időpont mozgatása, ha azt a járványügyi szempontok indokolják. Tehát az időpont az utolsó pillanatban is változhat, és még rengeteg a nyitott kérdés a vizsgák lebonyolításával kapcsolatban. Sok diák fél attól, hogy azzal, hogy elmegy vizsgázni, járványveszélynek teszi ki a családját.

Tehát, ha a vizsgadrukk nem lenne elég, mellé jön a szorongás a fertőzésveszélytől, és az a tudat, hogy a maximális felkészüléshez nem voltak adottak a körülmények. A vizsga lebonyolításának szigorú óvintézkedései pedig szintén nem könnyíti majd meg a koncentrációt. Elviekben nagyjából 83 ezer diák fog idén vizsgázni, viszont a körülményekre való tekintettel még bárki következmények nélkül visszaléphet a megméretéstől és elhalaszthatja őszre a vizsgát.

Ezt a döntést minden diáknak a saját körülményeitől, felkészültségi fokától, lelkiállapotától függően kell meghoznia. Ahogy azt is, hogy megkezdi-e szeptembertől a felsőfokú tanulmányait.

Ebben a döntésben senkit nem áll szándékunkban befolyásolni, viszont ha valaki most a járványhelyzet hatására úgy dönt, halasztja az érettségi és/vagy a felvételit, annak sem szabad elkeserednie. Ha jól használják ki az idejüket, akkor még nyerhetnek is ezen a kényszerszüneten. A Pénzcentrum tanácsai azoknak szólnak, akik szeretnék az előnyükre fordítani ezt a helyzetet.

Mi is az a gap year, vagy szabad év?

Magyarországon még nem igazán terjedt el, de a világ nyugati felén egyre gyakoribb, hogy az érettségizett diákok kihagynak egy évet az egyetem megkezdése előtt. Az angolul gap year, magyarul legtöbbször "szabad év" korántsem ritka jelenség: a Year Out Group adatai szerint 230 ezer 18 és 25 év közötti fiatal élt a lehetőséggel az Egyesült Királyságban. 60 százalékuknak éppen ez a halasztás segített abban, hogy határozott döntést tudjanak hozni abban, milyen szakon tanulnak tovább.

Egyes vélekedések szerint ez az év egy elnyújtott nyári szünet, ami csak a láblógatásról szól, vagy azt gondolják, hogy csak azok hagynak ki egy évet, akiknek nem sikerült a felvételi. Pedig ez egyáltalán nincs is. A gap year sokkal inkább szól arról, hogy a diák tapasztalatot gyűjtsön: akár azon a területen, amelyen szeretné kipróbálni magát, akár a munkaerőpiacon. Elvégezzen tanfolyamokat, így új készségekre, tudásra tegyen szert, vagy például fejlessze a nyelvtudását - sokszor ezért a kihagyott év része az utazás is, bár ezt a járványhelyzet egyelőre nem teszi lehetővé. 

Hiszen honnan is tudhatná, hol a helye a világban, mit szeretne csinálni, ha még nem is ismeri a világot?

Bár tényleg megesik az is, hogy valaki azért kezdi később az egyetemet, mert nem úgy sikerültek a vizsgái, és újraérettségizik egy vagy több tárgyból, vagy plusz pontokat szerez például egy nyelvvizsgával. Kétségtelen, hogy ez is lehet az egyik cél, de ez csak az egyik dolog a sok közül, amit el lehet érni egy év alatt - a nemzetközi felmérések szerint ez az év olyan tapasztalatokat, élményeket tartogathat, amelyek nem csak a későbbi tanulmányok során, de az egész életben meghatározóak maradhatnak.

Így töltsd hasznosan a kihagyott évet

Abban az esetben, ha nem lenne pandémia, a lehetőségek száma a sokszorosa lenne a mostaninak, hiszen például utazással nem csak a nyelvtudást lehetne fejleszteni például, hanem megismerni más kultúrákat, felfedezni, melyik országba lenne érdemes Erasmus ösztöndíjjal kiutazni. Általában élményeket gyűjteni, de ez most beláthatatlan ideig úgy tűnik, nem lesz lehetséges. De semmi probléma, még rengeteg minden mással is hasznossá tehetjük ezt az évet: az alábbi javaslatainkat kifejezetten világjárvány tükrében tettük meg:

Alapozd meg a tanulmányaidat!

Sok középiskolás úgy választja meg a szakot, ahol tovább szeretne tanulni, hogy csak sejtései vannak arról, pontosan mit fog tanulni, és hogy miután végzett, hol fog tudni elhelyezkedni a diplomájával. Erre lehet jó, ha a gap year alatt belekóstol abba a szakterületbe, ami érdekli: akár autodidakta módon kezd szakmai anyagokat olvasni, tankönyveket áttanulmányozni, akár rövidebb tanfolyamokat végez el már legalább lesz valami fogalma arról, mi is vár rá. Például egy informatikus képzés előtt érdemes lehet kipróbálni, mi fekszik jobban a diáknak: a szoftverfejlesztés, rendszergazdai teendők, weblapkészítés, stb. De ez igaz lehet bármilyen szakmai terület bármely ágára.

Ha pedig komolyabban szeretné megalapozni a diák a jövőbeli szakmai terveit - egy OKJ vagy felsőfokú szakképzés vagy esetleg egy nyelvtanfolyam rögtön kezdeti előnyhöz juttathatja a diákot, és még többletpontokat is szerez vele a felvételihez. Ha például valaki könyvelő szakra készül, egy ilyen irányú megelőző tanulmány alapján egyrészt eldöntheti, való-e neki ez a szak. Ha a válasz igen, akkor is nyer vele, mert plusz pontot is kap, és már megszerzendő tudás egy részét el is sajátította, könnyebb lesz neki később. Ha az derül ki, hogy nem való, és mást tanulna, akkor is van egy olyan szakmája, ami bármikor jól jöhet, ha több lábon kell állnia, vagy ezáltal tud majd könnyebben munkát vállalni az egyetem alatt is.

Sok diáknak nincs például arra sem lehetősége a középiskola alatt, hogy több nyelvet tanuljon meg magas szinten, pedig egyes szakokon ez kifejezetten jól jönne, nem is beszélve a többletpontokról, amiket ezzel lehetne szerezni. Ráadásul, ha az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga nyelve megegyezik, azért sem járhat két jogcímen plusz pont. Viszont ha a diáknak lenne lehetősége egy másik nyelvet is megtanulni magas fokon - illetve végigcsinálni a nyelvvizsgával járó procedúrát, mert azt se felejtsük el, hogy amikor valaki 5 tárgyból készül érettségizni, nem biztos hogy belefér az idejébe felkészülni még egy nyelvvizsgára pluszban - akkor előnnyel indulhat a felvételin, a választott szakján és később a munkaerőpiacon is.

Szerezz munkatapasztalatot!

A diákok, akik a középiskola után rögtön az egyetemre mennek, gyakran csak miután felvették a felsősokú tanulmányok ritmusát, vállalnak valamilyen diákmunkát - az olyan szakokat végzők, akiknek pedig főállásban tanulniuk kell, és nem lehet az órarendjükbe erőltetni egy részmunkaidős állást sem, azok gyakran úgy lépnek ki a munkaerőpiacra, hogy semmilyen munkatapasztalatuk nincs. Pedig nem hogy előnnyel indulnak azok, akik diákmunkával már szereztek valamilyen tapasztalatot - sok munkakörben már elvárás a tapasztalat még pályakezdők esetén is!

Ha a diák a szabad évét munkával tölti, akkor több szempontból is nyerhet vele: egyrészt munkatapasztalatot, amely nagyon fontos lehet a későbbi munkavállalásban, másrészt új készségekre, tudásra tehet szert ezáltal, és még arról is több fogalma lesz, milyen is főállásban dolgozni, tehát jobb döntést hozhat a későbbi tanulmányait illetően is.

A munkavállalásnak van még egy pozitív hozadéka: az összeget, amit így megkereshet, félre is teheti a fiatal az egyetemre. Így lesz tartaléka, vagy fizetheti belőle a nagyobb kiadásokat: például a kauciót az albérlethez. Esetleg, amikor elvonult a járvány, és már újra lehet utazni, akkor egy olyan nyaralást is finanszírozhat vele, amire csóró egyetemistaként sosem lett volna pénze. 

Önkénteskedj!

Ez részben kapcsolódik a munkatapasztalat szerzéshez, ugyanúgy jól mutat az önéletrajzban, ugyanúgy új készségekkel szolgálhat, de sokkal nagyobb hangsúly van élményen és az önismereten. Természetesen jelen helyzetben nincs arra lehetőség, hogy iskolát építs egy afrikai faluban, vagy alpakkákat gondozz egy svéd farmon, viszont Magyarországon is sok olyan szervezet van, amely szívesen fogad önkénteseket. 

Arról nem is beszélve, hogy a járvány felszínre hozott egy csomó olyan társadalmi problémát, amelyre most önkéntesek nyújtanak megoldást - minthogy az öregeket segítik a bevásárlásban például. Egy 2018-as kutatás, amely az önkéntesség magyarországi helyzetét vizsgálta, azt mutatta ki, hogy azok akik hajlandóak lennének önkénteskedni a jövőben főként időseknek (50,6%), vagy szegényeknek (48,7%) nyújtanának segítséget, de jelentős azok aránya is, akik gyerekkel (33,7%) vagy állatokkal (29,4%) foglalkoznának. Bár az nem derül ki a kutatásból, hogy a fiatalok körében mely önkéntes tevékenységek a népszerűbbek, de az biztos, hogy mindenki megtalálhatja azt a területet, amelybe szívesen fektetné az energiáit.

Az önkéntes munka szintén hozzásegítheti a fiatalokat - mivel sokféle emberrel érintkeznek, a segítségnyújtáson keresztül emberi sorsokkal szembesülnek - hogy eldöntsék, mit akarnak az élettől, hogyan képzelik el a jövőjüket. De akár kijózanító hatása is lehet az önkéntes munkának: nincs annál rosszabb, ha valaki egy ötéves osztatlan tanárképzés elvégzése után jön rá, hogy nem képes napi szinten gyerekekkel foglalkozni, mert mégsem olyan alkat, miközben ez kiderülhetett volna pár hónap önkéntes munka alatt is. 

Szabadítsd fel magad!

Az az állandó hajtás, amely sok diák életét jellemzi egészen a középiskola kezdetétől a mesterszak végéig gyakran azt eredményezi, hogy a fiatalok teljesen kifacsarják magukat, és azt mondják, hogy ők soha többet semmit sem akarnak tanulni. Felszabadítónak érzik, amikor már nem kell tanulniuk, "csak" dolgozniuk, és mellette foglalkozhatnak a hobbijukkal, utazhatnak, stb. Pedig ennek nem szabadna így lenni.

A főiskolának nem szabadna az állandó tanulásról szólnia, amit alig élvez a diák, vagy alig érdekli, amit tanul. Esetleg mellette még valami lélekölő diákmunkát is végez, és csak azt várja, mikor lesz már vége. Sok olyan tehetség van, aki tanulásvággyal, túltöltve kreatív energiákkal vág neki az egyetemnek, majd ott valahogy elveszik a rendszerben és úgy fejezi be a felsőfokú tanulmányait, hogy évekig nem is lesz kedve semmibe belevágni. 40-50 évesen viszont, amikor visszatekint erre az időszakra, sajnálni fogja, hogy nem lépett be abba a zenekarba, nem folytatta a kajakos edzéseket, nem nevezett soha az amatőr cukrászbajnokságon, nem indította el a Youtube-csatornáját, nem foglalkozott tovább komolyabban a festéssel, stb. stb.

Hogyha valaki elhalasztja a felvételit jövőre, akkor amellett hogy fejleszti magát tanfolyamokkal, vagy munkát vállal, vagy önkénteskedik megvalósíthatja azokat a terveket, amelyeket meggátolnának a főiskolai tanulmányok. Arra is "haladékot kap", ha úgy tetszik, hogy megvalósítsa önmagát, öltsön ez bármilyen formát. Hogyha a saját játékötletét akarja lefejleszteni, akkor azt, ha meg akarja tanulni kirakni a Rubik-kockát, akkor azt, ha le akarja futni a maratont, akkor azt. Teljesen mindegy.

Mert nem csak az határozza meg az embert, mit tanul, vagy dolgozik, hanem az érdeklődése is, és hogy mivel tölti a szabadidejét. Ez a plusz év - vagy azért, mert így alakult, vagy tudatos döntés eredményeként - arra is lehetőséget adhat, hogy a fiatalok felfedezzék, mi is érdekli őket, és mire képesek. Ennek az ellenkezője szintén megtörténhet: lezárhatják végleg a gyermekkori álmokat is, ha végre tényleg volt idejük és energiájuk rá, hogy megpróbálják, és nem fogják még az egyetem elvégzése után is hosszú évekig fájlalni, hogy sosem valósították meg a nagy terveiket.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 09. 18. 09:00
Következetesség a fejlesztésben

Alapelveihez, elgondolásaihoz hű, azoknak megfelelően viselkedő, azokkal összhangban kommunikáló...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

perfekt
2020. 09. 16. 11:28
A számlaszintű adatszolgáltatás változásai 1.

A számlaszintű adatszolgáltatás szigorítása két lépcsőben valósul(t) meg, első lépésként...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

hrdoktor
2020. 09. 14. 06:30
A balkezesek tényleg kreatívabbak?

Még mindig keveset tudunk a balkezességről, pedig az emberek minimum 8-10 százalékának ez az ügyesebb...

coachco
2020. 09. 05. 12:47
A kertműveléstől a szabad gondolkodásig

Tegnap vehemens kertészkedésbe kezdtem, kiástam a három bokor krumplimat, gazoltam, leszedtem a paradicsomot...

vezetoi-coaching
2020. 08. 23. 17:00
Az új „normálok” és az antifragilitás...

Nézzünk 3 egymástól elég távoleső, nagyon különböző területeket érintő mintát, patternt...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.18-09.23
Országos

Auchan

09.18-09.23
Országos

Lidl

09.18-09.23
Országos

Spar

09.18-09.23
Országos

Interspar

09.18-09.23
Országos

Tesco

09.17-09.23
Országos

Tesco

Tanévkezdés
08.18-09.20
Országos

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.