8 °C Budapest

Ez durva: a dolgozók nagy része bevallja, gyakran szörföl munka helyett

2019. május 20. 12:30

Mivel az alkalmazottak 90 százaléka naponta többször is használja az internetet, a legtöbb munkavállaló számára nehéznek bizonyul a magánélet és a munka szétválasztása egy átlagos munkanap során (és azon túl is). A közelmúltban közzétett Globális Adatvédelmi Jelentés szerint minden második (59%) felhasználó dönt úgy, hogy elrejti közösségi médiás tevékenységét főnöke elől. Ez a titkolózás a kollégákra is vonatkozik: az emberek 52 százaléka inkább nem osztja meg online tevékenységét munkatársaival sem.

Egy átlagos alkalmazott 13 évet és két hónapot tölt az életéből munkával. Ez az idő azonban nem teljes mértékben kapcsolódik a munkafeladatok elvégzéséhez vagy az előléptetések megszerzéséhez: a felhasználók közel kétharmada (64%) ismeri el, hogy minden nap felkeres munkájához nem köthető weboldalakat is az irodában.

Nem meglepő, hogy a munkavállalók közel egyharmada (29%) ellenzi, hogy a munkáltatójuk is tudjon róla, hogy milyen webhelyeket látogatnak meg munkaidőben. Ugyanakkor, ami még érdekesebb, hogy minden második munkavállaló (52%) azt sem szeretné, ha a kollégái tudnának online tevékenységéről. A közösségi médiában folytatott tevékenység kevésbé számít privát területnek, ezért alkalmasabb a kollégákkal való tartalommegosztásra - bár a főnökökre ez sem vonatkozik. Ez valószínűleg azért van, mert a munkavállalók félnek attól, hogy rontják a vállalatról kialakított nyilvános képet, vagy a személyzet eredményességének csökkenése miatti félelem okán a vállalat monitorozza a munkavállalók közösségi médiás tevékenységét, és annak alapján karriereket befolyásoló döntéseket hozhat. Az ilyen gyakorlatok miatt a megkérdezettek fele (59%) nem akarja nyilvánosságra tenni közösségi médiás tevékenységét a főnöke, 54 százalék pedig még a kollégái előtt sem.

További 34 százalék nem szeretné üzeneteinek és e-mailjeinek tartalmát megosztani a munkáltatójával. A megkérdezettek 5 százaléka mondta azt, hogy pályafutása is visszavonhatatlanul károsodott a személyes adatok kiszivárgása következtében. Jól látható, hogy az embereket aggasztja, hogy miként lehet kedvező belső hírnevet kialakítani, és a meglévő munkahelyi kapcsolatokat megóvni.

"Mivel az online munka napjaink szerves részét képezi, a határvonalak egyre jobban elmosódnak munkahelyi és privát digitális életünk között. És ez se nem jó, se nem rossz. Így élünk a digitális korban. Azt kell észben tartani, hogy munkavállalóként egyre óvatosabbnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit teszünk közzé a közösségi médiában, vagy milyen webhelyeket keresünk fel a munkahelyünkön. Egy félreértett internetes aktivitás visszavonhatatlan és hosszú távú hatást gyakorolhat még a leginkább ambiciózus munkavállaló jövőbeni karrierterveire is" - nyilatkozta Marina Titova, a Kaspersky Lab fogyasztói termék-marketing vezetője.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahhoz, hogy a munkavállalók ne essenek internetes fenyegetés áldozatául munkahelyükön, az alábbi irányelvek betartása javasolt:

  • Ne tegyen közzé semmit, ami rágalmazó, obszcén, szerzői joggal védett vagy becsületsértő. Ha kétségei vannak, ne tegye közzé.
  • Vegye figyelembe, hogy a rendszergazdák legalább elméletben tájékozódhatnak a webböngészési szokásairól.
  • Ne zavarja, ne fenyegesse, ne diszkriminálja és ne sértse meg kollégáit, partnereit, versenytársait vagy ügyfeleit. Sem a közösségi hálózatokon, sem üzenetekben, sem e-mailekben, sem más módon.
  • Előzetes írásbeli engedély nélkül ne posztoljon fotókat más alkalmazottakról, ügyfelekről, szolgáltatókról, beszállítókról vagy cégtermékekről.
  • Használjon célzott alkalmazást annak biztosítása érdekében, hogy a közösségi média és más személyes fiókjainak adatai ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Telepítsen egy olyan megbízható biztonsági megoldást, hogy megvédje személyes eszközeit.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem