Brutáis, mennyi túlórát nem fizetnek ki a magyar dolgozóknak

2017. március 21. 19:31 2 perc

A magyarok túnyomó többsége szereti a munkahelyét annak ellenére, hogy a többségük túlórában is dolgozik, amit sokszor nem is fizet ki nekik a munkáltató.

Az Epson új felmérése szerint, a magyar munkavállalók 82 százaléka szereti a munkáját és a munkahelyét, 74 százalékuk egyetért azzal a kijelentéssel, miszerint a munka és a magánélet közötti egyensúly megfelelő. Mindez annak ellenére van így, hogy többségüknek (68 százalék) hetente átlagosan 7 túlórája van, amelynek 41 százaléka kifizetetlen.

A munkavállalók jelentős része, 46 százaléka beismeri, hogy "a munkaórák mennyisége nem elegendő a szükséges feladatok elvégzéséhez", és 43 százalékuk mutat rá, hogy a munkával járó egyéb kötelezettségeknek való megfelelés, például részvétel a megbeszéléseken, jelentések készítése, az adminisztráció, a tényleges munkavégzés útjában áll. Emellett a kutatások arra is rávilágítanak, hogy az alkalmazottak a legjobb teljesítményre a túlórák ideje alatt képesek, ekkor olvassák el az olvasatlan e-mailjeiket (42 százalék), nézik át befejezett vagy majdani feladataikat (43 százalék), és mélyednek bele a szakcikkekbe készségeik fejlesztése érdekében (31 százalék).

A kutatás azt is felveti, hogy a túlóráknak köszönhetően munkaidőben sokkal inkább a szociális élet dominál a munkahelyeken, a megkérdezettek 29 százaléka beismeri, hogy szeret munkaidőben beszélgetni és társasági életet élni, a munkáját pedig túlórában fejezi be. Ezt támasztja alá, hogy a munkavállalók 80 százaléka fontosnak tartja a szociális életet a munkahelyen.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29