Egy friss jelentés szerint a munkaképes magyarok ötöde nyitott lenne a rugalmas, műszakalapú foglalkoztatásra.
A vállalatok számára jelenleg az egyik legnagyobb feladat a munkaerőhiányból fakadó helyzet kezelése, a megfelelően képzett munkavállalók felkutatása és megtartása. Ehhez motiváló környezetet kell biztosítani, úgy, hogy közben a termelékenység javuljon, és a meglévő munkavállalók se égjenek ki. A feladat komoly: a Deloitte friss felmérésében résztvevő válaszadóknak mindössze 49 százaléka vélte úgy, hogy szervezetük munkatársai elégedettek a munkakörükkel.
Az elmúlt években a gazdálkodó szervezetek menedzsmentjeiben egyre inkább előtérbe kerültek olyan kérdések, mint a túlzott munkavégzés veszélye, és az ebből fakadó kiégés. Ezt megelőzendő egyre tisztább felismeréssé vált, hogy a munkavállalók jól-létére, az inspiráló környezetre fokozott figyelmet kell fordítani.
A Deloitte 2019 Global Human Capital Trends Survey, 10 000 cég- és HR vezető bevonásával, 119 országban, - köztük Magyarországon is - elvégzett kutatásának eredményei viszont arról árulkodnak, hogy az említett kérdéskörökben bőven van hová fejlődni.
A válaszadóknak ugyanis csupán 49 százaléka véli úgy, hogy szervezetük munkatársai elégedettek a munkakörükkel. Ráadásul, ha a napi feladatvégzésre irányul a kérdés, akkor a válaszadóknak már csak 42 százaléka gondolja, hogy elégedettek lennének dolgozóik. Ezzel összhangban a válaszadók 84 százaléka a munkahelyi elégedettség fejlesztését fontos feladatként, 30 százalékuk pedig a legsürgetőbb kérdések egyikeként jelölte meg.
A fiataloknak magasabbak az elvárásai
A Deloitte felméréséből kiderül, hogy a problémának több összetevője van.
- mutat rá Csépai Martin, a Deloitte Magyarország HR tanácsadás üzletágának igazgatója.
Ráadásul, a munkaerőpiacon egyre nagyobb arányban megjelenő fiatalabb generációk sokkal tudatosabbak a munkahely választási preferenciáikban. Olyannyira, hogy a munkahellyel kapcsolatos vágyaikban az önmegvalósítás lehetősége, az inspiráló közeg akár erősebbek is lehetnek, mint a biztonság és a pénzügyi stabilitás.
- fogalmazott Tüzes Imre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hozzátette, hogy a Profession.hu álláskeresők körében korábban végzett reprezentatív felmérése szerint a hirdetésekben a leginkább figyelt öt pont azért még a munkavégzés pontos helye, a bérinformáció, a munkaidő jellege, azaz teljes munkaidőről vagy részmunkaidőről van-e szó, a feladatok listája és az elvárt tapasztalat.
A lényeg: az élmény
A Deloitte kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a haladó szemléletű vállalatok a munkavállalói élmény kérdését valóban nem kerülhetik meg. Nagy hangsúlyt kell fordítani a személyes kapcsolatokra, a motiváló munkafeladatokra, a folyamatos tanulás lehetőségének biztosítására. Mindez transzparens kommunikációval megtámogatva - például a teljesítményről vagy a kompenzációról - fokozza a munkaerő megtartás képességét.
Csépai Martin úgy véli, hogy Magyarországon sok szervezet tett már ebbe az irányba érdemi lépéseket, ám van még fejlődési lehetőség. Erre utal, hogy a válaszadóknak csak 59 százaléka jelezte, hogy a pozitív munkahelyi környezet kialakításában hatékonynak tartja szervezetét. Emellett 43 százalék vélte azt, hogy cégük képes biztosítani a megfelelő fejlődési lehetőséget a munkatársak számára.
A felmérés rámutat, hogy az utóbbi években felértékelődött a munka tartalma a munkavállalók gondolkodásában. Egyre inkább meghatározó az emberek számára, hogy értsék és lássák a célt, hogy miért is dolgoznak, és éppen úgy tudjanak azzal azonosulni, mint munkahelyük küldetésével. Ennek fényében HR oldalról fontos, hogy a szervezetek olyan feladatköröket alakítsanak ki, amelyekben az egyének megtalálják belső motivációjukat, és képesek napról-napra elégedetten végezni feladataikat.
Elégedett munkavállalók - nyereséges, innovatív vállalat
Mindez túlmutat azon, hogy egyszerűen csak az alkalmazottak hangulatáról, elégedettségéről szóljon. A Massachusetts Institute of Technology vonatkozó kutatásának eredménye szerint az átlagosnál jóval mélyebb pénzügyi vonatkozásai vannak, ha a munkavállalói elégedettség pozitív irányba mozdul el. Azon vállalatok, amelyeknél ez a mutató kimagasló, azok kétszer innovatívabbak, 25 százalékkal magasabb nyereséget termelnek, és az ügyfeleik is jóval elégedettebbek. Mindez pedig erősítheti közép- és hosszú távú fennmaradásukat is.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








