A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra – többek között ez derült ki a Follow Marketing Kft. kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalok számára, mint a fizetés. A megkérdezettek bérigényei ráadásul közelítenek a reálishoz, a többség már 300-400 ezer forint bevétellel is elégedett lenne havi szinten.
A gólyák 69 százaléka szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, fő motivációjuk egyharmad-egyharmad arányban a tapasztalatszerzés és a tanulmányok finanszírozása. A legtöbben (36 százalék) az alapszükségletei kielégítésére vállalnának munkát, a karrierépítést pedig nagyjából minden ötödik elsőéves hallgató (22 százalék) jelölte meg indokként – derült ki a Follow Marketing Kft. kutatásából, melyben frissen érettségizett, az egyetemre már felvételt nyert diákokat kérdeztek arról, hogy mit várnak el egy munkahelytől.
A megkérdezettek arra a kérdésre, hogy milyen platformokon keresztül jelentkeznének állásra, 85 százalék felelt úgy, hogy ismerős ajánlásából. A válaszadók kétharmada álláshirdető portálokon keresne munkát, minden második diák pedig a Facebookon, Instagramon közzétett hirdetésekre jelentkezne. Állásközvetítő cég szolgáltatását mindössze 15 százalékuk venné igénybe.
Reálisak a bérigények
A felmérésből kiderült, hogy a fizetési igényeket illetően élénk változás érzékelhető a korábbi tapasztalatokhoz képest, hiszen kevesebb pénzért is szívesen dolgoznának már a gólyák. A kutatás szerint 100-200 ezer forint közötti összegért csupán a megkérdezettek 5,5 százaléka vállalna munkát, 200-300 ezer forintért viszont már 34 százalék. A többség – minden negyedik gólya – ugyanakkor 300-400 ezer forintot kérne a munkáltatójától. Ennél többet a kitöltők elenyésző mennyisége kérne a munkájáért.
„Sokszor a pályakezdők milliós fizetésről álmodnak, miközben még nincs is releváns tapasztalatuk. Az általunk végzett felmérésben azonban helyesen ítélték meg a lehetőségeiket az elsőéves hallgatók, teljesen reális elvárásokat tűznek ki maguk elé” – mutatott rá Baranyai Örs, a kutatást végző cég társtulajdonosa. Hozzátette, a kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a gólyák számára, mint a fizetés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gólyáknak fontos az önképzés
A kutatás kitért a gólyák önképzésről alkotott véleményére is. Eszerint a legtöbben könyvolvasással (63 százalék), podcastek hallgatásával (55 százalék) és interjúk nézésével (44 százalék) fejlesztik magukat, ezeket követik a sorban a blogcikkek olvasása (36 százalék), az előadásokon, workshopokon való részvétel (20 százalék) és a képzések (17 százalék). Mindössze a megkérdezettek 5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sehogy sem fejleszti magát.
Arra a felvetésre, hogy melyik az a három legjobb tulajdonság, amiért a jövőbeli kollégák hálásak lesznek nekik, minden harmadik válaszadó azt felelte, hogy az alázat, türelem és a kreativitás. Ezt a könnyű alkalmazkodás, segítőkészség és empatikusság hármasa követte, de a kitartás, akaraterő, jó kommunikáció triót is sokan adták válaszul.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







