8 °C Budapest
Back view of nurse caregiver support walking with elderly woman outdoor

Szép béremelésre számíthatnak az egészségügyi szakdolgozók: ennyivel kaphatnak többet jövőre

2022. október 17. 17:27

Jövő januártól vagy júliustól jelentősebb, akár 25 százalékos béremelést is kaphatnak a szakdolgozók, ami átlagosan 120 ezer forintnyi plusz bevételt jelent majd havonta – számolt be a Népszava.

Az egészségügyi ellátás reformjának szánt előterjesztés szerint 2023. január 1-től 130, míg 2024-nem 142 milliárd forintot szánnának a költségvetésből a szakdolgozói béremelésre. Az intézkedés célja, hogy az orvosi és a szakdolgozói bérarányok javuljanak Ez jelenleg 27 százalékos, és kategóriától függően ez emelkedne 30,73, illetve 46,7 százalékra.

Ez átlagosan 120 ezer forintos emelést jelentene, de ez az összeg eltérő lehet attól függően, hogy milyen végzettséggel és gyakorlattal rendelkezik az adott szakember. A differenciálás alapján lehet, hogy valaki mindössze 25 ezer forintot fog kapni, míg más 200 ezret. Ráadásul lesz körülbelül ezer olyan dolgozó, akinek a béremelése a 400 ezer forintot is elérheti. Ők egyetemi végzettségű szakdolgozók, non-doktorok és mentőtisztek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem