Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Miközben ma már szinte minden második magyarországi háztartásban van egy kutya, minden eddiginél többen szeretnék magukkal vinni a kisállataikat a munkahelyükre is. A kutyabarát irodák nemcsak a kisállatok, hanem a gazdák és a vállalatok számára is számos előnnyel járnak.
A OnePoll és a Banfield Pet Hospitaláltal közösen végzett legfrissebb felmérés szerint, a megkérdezett vezetők fele mondta azt, hogy a tervei között szerepel, hogy engedélyezze a kisállatok irodai tartózkodását, 59% pedig azt, hogy nagyobb rugalmasságot biztosít azoknak a munkavállalóknak, akik otthonról szeretnének dolgozni a kisállatuk mellett. A felmérésből emellett az is kiderült, hogy a Z generációs válaszadók 71%-a és a milleniálok 48%-a kérte vagy tervezi, hogy arra kéri munkáltatóját, alakítson ki kisállatbarát irodákat.
Milyen előnyei vannak a kutyabarát irodáknak?
Könnyebb kapcsolatteremtés a munkatársak között; szorosabb közösségek, nagyobb termelékenység és általában kevesebb stressz - csak néhány azok közül az egyértelmű előnyök közül, amelyekről a kisállatbarát irodák bevezetése után a vállalatok beszámolhatnak.
"A kisállatbarát irodák már több mint egy évtizede szerves részét képezik a vállalati kultúránknak, és hisszük, hogy ez az, ami boldoggá teszi munkatársainkat, miközben itt dolgoznak. A kutyák jelenléte az irodáinkban számos előnnyel jár: a kutyák oldják a hangulatot, lehetővé teszik munkatársaink számára, hogy szabadabban érintkezzenek egymással, és olyan pozitív légkört teremtenek, amelyben az emberek a munkájukra koncentrálhatnak ahelyett, hogy az otthon hagyott kutyáik miatt aggódnának. Ez, valamint a kisállatok jólléte az oka annak, hogy más vállalatokat is arra bátorítunk, hogy csatlakozzanak hozzánk a kisállatbarát munkahelyek kialakításában” - mondja Daniela Hlavackova, a Mars CE keresletfejlesztési igazgatója.
Hogyan néz ki egy modern, kisállatbarát iroda?
A kutyabarát irodák kialakítása előtt néhány alapvető szempontot kell figyelembe venni: egyfelől az ottdolgozók egészségére, esetleges allergiákra és jogi kérdésekre, másrészt a kisállatok alapvető igényeire is tekintetettel kell lenni.
"A lehetőség, hogy a kiskedvenceinket magunkkal hozhatjuk az irodába, hatalmas előnyt jelent, amelyet a munkatársaink is nagyra értékelnek. A kisállatok támogatják a munkatársak közötti interakciót, jelenlétük enyhítheti a stresszt, és arra ösztönzik a munkatársakat, hogy rövid sétákat tegyenek az irodai munkaidő alatt, ami jó hatással van az egészségükre és a jóllétükre is. A Mars irodáiban szívesen látjuk a kutyákat, de ezzel egyidőben a munkatársaink igényeit is figyelembe vesszük. Az e téren szerzett tapasztalatainknak köszönhetően sikerült olyan hatékony munkahelyi szabályokat kialakítanunk, amelyek lehetővé teszik, hogy munkatársaink és kisállataink szimbiózisban éljenek" - mondta Daria Maslovskaya, a vállalat közép-európai P&O igazgatója.
Általánosságban elmondható, hogy egy modern, kutyabarát irodának mentesnek kell lennie minden olyan tárgytól, amely nem megfelelő vagy veszélyes lehet egy kutya számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Rendelkeznie kell egy külön kutyák számára kijelölt térrel, ahol játszhatnak, és ideális esetben közel kell lennie egy parkhoz vagy egy zöld területhez, ahová a gazdik elvihetik a kutyáikat sétálni. Az új kutyákat fokozatosan kell bevezetni az irodába, és ebben kulcsfontosságú a kommunikáció a munkatársak között, annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát.
Ez csak néhány fő szempont, amit érdemes figyelembe venni, de a cég a Better Cities for Pets programján keresztül további, ingyenesen elérhető online eszköztárat is kínál magánszemélyek, cégek, irodák, éttermek, sőt repülőterek és városok számára is ahhoz, hogy kisállatbaráttá válhassanak. Az online eszközök és útmutatók különböző szituációkra összegyűjtött tippeket tartalmaznak, kezdve attól, hogyan készítsük fel az otthonunkat egy újonnan befogadott kisállat érkezésére, egészen az állatbarát irodára való áttérés alapvető lépéseiig.
"Amikor először hoztam magammal a vizslámat, Leót a munkahelyemre, megkönnyebbültem, hogy velem fogja tölteni a napját, de egy kicsit aggódtam is, hogyan fog alkalmazkodni az irodai rutinhoz. Most már nyugodtan mondhatom, hogy minden kollégám szívét elnyerte, és törzsvendéggé vált a budapesti irodánkban - el sem tudom képzelni, hogy nélküle járjak munkába" – foglalja össze a tapasztalatait Nérey Szilvia, a vállalat budapesti irodájának irodai és vezetői csoportkoordinátora, Leó gazdája.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


