36 év színészi pálya után új hivatást választott Nádasi Erika: ma már egy osztrák hotel konyháján dolgozik.
Sok cég van most nagy slamasztikában: újabb felmondási hullámot hozhat a minimálbér-emelés?
Folyamatban vannak, vagy már le is zárultak a 2022-es bérekről szóló tárgyalások a nagyvállalatoknál. A szakszervezetek szerint a cégek nyitottak a béremelésre, érzékelhető tehát az ismét megjelenő, sőt a járvány előttinél is fokozottabb munkaerőhiány. A minimálbérek hatására sehol sem várhatók elbocsátások, a létszámhiány viszont nem mindennapi kihívást jelent.
A betöltetlen álláshelyek sok ágazatban már meg is haladják a járvány előtti szintet. Az általános munkaerőhiány mellett komoly gondot okoznak a megbetegedések. Elsősorban nem a koronavírus-járvány esetszámai okozzák a munkavállalók kiesését, hanem a régóta jól ismert téli szezonális vírusok és megbetegedések - írja a Magyar Nemzet. A munkaerőhiány mellett több cégnél a garantált bérminimum emelése is kihívást jelent, mivel bértorlódás következik be. A jelenleg némileg a bérminimum felett keresők fizetését is emelni kell ugyanis, hogy elkerüljék a feszültségeket, felmondásokat.
A tapasztalatok szerint a bértorlódás kezelése a legtöbb munkahelyen megnyugtatóan zárulhat. Kis számban, de vannak rossz tapasztalatok is. Egyes cégeknél a munkavállalók azt kifogásolják, hogy a bruttó fizetésük a bérminimum emelése miatt már nem haladja meg ezt az összeget, az új bérajánlat pedig legfeljebb egy-két ezer forinttal haladja meg a középfokú végzettséghez kötött kötelező legkisebb bért.
Kedvező, hogy a cégek nem gondolkoznak elbocsátásokon. Ahol a béremelés jelentős terhet jelent, ott elsősorban a beruházások elhalasztásával vagy fokozatos, nem jelentős áremelésekkel próbálják kigazdálkodni.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







