A visszalépés azért is váratlan, mert Szécsi még szerdán is arról beszélt, hogy az Orbán-kormány sportban és mezőgazdaságban elért eredményei miatt vállalta el a politikai...
A rendkívül hidegben a munkavédelem területén is több odafigyelésre és plusz intézkedésekre van szükség a munkaadók és a dolgozók részéről egyaránt - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebookon.
Schanda Tamás megosztotta az ITM munkavédelmi főosztályának felhívását, jelezve, érdemes megismerni az ilyenkor érvényes szabályokat, hogy mindenki biztonságban dolgozhasson most is. A felhívásban egyebek mellett az áll, hogy hideg munkakörnyezetben a hőszabályozó mechanizmusok hatására a bőr, illetve a bőr alatti kötőszövet erei összeszűkülnek, ezáltal kevesebb vér tud átfolyni egységnyi idő alatt, és a vér által szállított hőből a hőleadás mérséklődik, ezért fontos a megfelelő ruházat.
A rendkívül hideg környezet fáradtságot okozhat, fokozhatja a végtagok remegését, valamint csökkentheti a kéz szorítóerejét, mindezek hozzájárulhatnak a balesetveszélyes helyzetek kialakulásához is. Az agy lehűlése először zavartsághoz, majd a végtagok koordinálatlan mozgásához vezet - hívták fel a figyelmet.
Kiemelték, a kockázatértékelés eredményei alapján hideg elleni védőeszköz, védőruha (például meleg sapka, téliesített védőkabát vagy védőmellény, hideg elleni védőkesztyű, bélelt munkavédelmi bakancs) biztosítása válhat szükségessé. Figyelmeztettek arra, hogy ilyenkor több meleg ételt és folyadékot kell fogyasztani, valamint - az optimális kalóriabevitel mellett - figyelni kell a vitamin, különösen a C-vitamin pótlására is. A kihűlés elkerülése és a munkavégzés biztonsága miatt az alkoholtól mindenképpen tartózkodni kell - áll az ITM munkavédelmi főosztályának felhívásában.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








