Pénzt kaptál ajándékba? Nagyon figyelj, így változott az illetékfizetés

Pénzcentrum
2013. május 16. 11:41

Nem kell bejelenteni az adóhatósághoz idén január elsejétől, ha egyenesági rokonok (szülő, gyermek, nagyszülő, dédszülő) bármekkora összegű ingóságot ajándékoznak egymásnak. A nem egyenesági rokonok (például tesvér, unokatestvér, nagynéni, nagybácsi) esetében viszont fennmaradt a bejelentési kötelezettség, ráadásul jelentősen szigorodtak a tőlük kapott ajándékra vonatkozó illetékszabályok: már nemcsak a 150 ezer forintnál nagyobb értékű, ajándékba adott ingóságok, hanem az említettnél nagyobb összegű, bankon keresztül átutalt pénz után is meg kell fizetni a 18 százalékos illetéket, ellentétben a tavalyi illetékmentességgel. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) válaszolt lapunk kérdésére, miszerint valóban visszamenőlegesen illetékkel lehet-e sújtani azokat a magánszemélyeket, akik a múlt évben - például a devizahiteleik végtörlesztéséhez - nem egyenesági rokonoktól kaptak ajándékba átutalással pénzt, és azt nem jelentették be az adóhatóságnak.

Mint a Pénzcentrum.hu nemrégiben beszámolt róla, fizetési meghagyással visszamenőlegesen illetékfizetési kötelezettséget állapított meg az adóhatóság egy adózónál, aki a múlt évben nem egyenesági rokonától 150 ezer forintnál nagyobb összegű takarékbetétet (bankszámlán tartott pénzt) kapott ajándékba, de azt nem jelentette be az adóhatóságnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) álláspontja szerint január 1-jétől visszamenőleg illetékkötelessé váltak az elévülési időn belül illetékmentesen ajándékozott pénzek, amennyiben az ajándékozást nem jelentették be az adóhatóságnak. A múlt évben a bankon keresztül átutalt pénzek összegtől és rokoni kapcsolattól függetlenül illetékmentesek voltak, idén januártól viszont a nem egyenesági rokonoktól kapott, 150 ezer forintnál nagyobb összegű/értékű ajándék  után már 18 százalékos illetéket kell fizetni. (Ha valaki készpénzt kapott ajándékba nem egyenesági rokonától, akkor már tavaly is 18 százalékos volt az illetékkötelezettség)

Mivel a 2012. évi adóbevallás benyújtásának határideje csak május 21-én jár le, még nem lehet szó vagyonosodási vizsgálatról. Kérdés, milyen forrásból szerzett információt az adóhatóság arról, hogy az érintett magánszemély nem egyenesági rokontól ajándékba kapott pénzt a múlt évben. Feltételezhető, hogy a végtörlesztőkről jutott adatokhoz a NAV. 

OLVASD EL korábbi cikkünket arról, hogyan szerezhet meg banktitkokat az adóhatóság: Így szerezheti meg banktitkaidat a NAV: mit mond Péterfalvi?

Az adóhatóság az illetéktörvény hatályba léptető és átmeneti rendelkezései között megbújó szabályra hivatkozik, amely szerint "2013. január 1-jét követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyben, illetve kezdeményezett eljárásban kell alkalmazni'. Mivel az említett esetben idén jutott az adóhatóság tudomására a nem egyenesági rokontól kapott vagyon megszerzése - mivel a megajándékozott magánszemély azt nem jelentette be -, ezért már az ezévi szabályok szerinti illetéket lehet kiszabni. Mint azt a bevezetőben jeleztük, tavaly még a nem egyenesági rokonoktól banki átutalással kapott pénz is illetékmentes volt, függetlenül annak összegétől.

A NAV jogszabály-értelmezésére az RSM-DTM tanácsadó cég adómenedszere hívta fel a figyelmet egy blogbejegyzésben. Fajcsák Gábor szerint is felhatalmazza az említett rendelkezés az adóhatóságot arra, hogy visszamenőlegesen allkalmazza az idei illetékszabályt.

Lapunk kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium a követlezőt válaszolta: "a takarékbetét ingyenes szerzéséhez kapcsolódó korábbi illetékmentesség megszüntetésével összefüggő hatályba léptető rendelkezés szerint, amennyiben 2013. január 1-jét követően jut az adóhatóság tudomására, hogy az adózó ingyenesen szerzett takarékbetétet (például bankszámlapénzt), az új szabályok szerint kell eljárni akkor is, ha a vagyonszerzésre a nevezett időpontot megelőzően került sor". 

A minisztérium információi szerint a végtörlesztés érdekében történő átutalások döntő része (80 százaléka) egyenes ági rokonok között realizálódott, amely jogügylet továbbra is mentes az ajándékozási illeték alól. Az egyenes ági rokoni kapcsolaton kívüli családtagok, barátok részéről érkezett banki utalások viszont jellemzően kölcsönügyletnek minősülnek, melyek után szintén nem keletkezik illetékkötelezettség.

Minderre tekintettel tehát abban az esetben kell a vagyonszerzőnek ajándékozási illetéket fizetni a 2012. december 31-éig átadott bankszámlapénz ingyenes megszerzése után, ha bejelentési kötelezettségét az állami adóhatóság felé elmulasztotta, az ajándékozóval nem áll egyenes ági rokoni kapcsolatban, továbbá nem kölcsönügylet valósult meg a felek között. Az NGM hozzáteszi: a tárca megvizsgálja, mely csoportokat érintette negatívan a hivatkozott jogszabályhely visszamenőleges hatályba léptetése, és amennyiben indokoltnak látja, megteszi a szükséges lépéseket.

Angyal József okleveles adószakértő ugyanakkor továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet az idén januártól hatályos illetékszabályokat visszamenőlegesen alkalmazni azokra magánszemélyekre, akik elmulasztották bejelenteni az ajándékszerzést, ez ellentétes a jogszabályokkal. Őket "csak" a legfeljebb 200 ezer forintig kiszabható mulasztási bírsággal lehet sújtani. Véleménye szerint az adóhatóság és most már az NGM jogértelmezése összekeveri az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontját az adózás rendjéről szóló törvényben szabályozott elévülési időponttal. Az illetékre speciális szabályok vonatkoznak azért, hogy a bejelentés elmulasztása ne adjon lehetőséget az illetékfizetési kötelezettség elkerülésére.

Ha az adóhatóság évekkel később szerez tudomást az illetékfizetési kötelezettségről, akkor ettől az időponttól indul az elévülési idő. Az illeték mértékének meghatározása során viszont az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontja a meghatározó. Az illetékfizetési kötelezettség banki átutalással történő ajándékozáskor akkor keletkezett, amikor a pénzösszeg megérkezett a megajándékozott bankszámlájára, vagyis az akkori szabályok a mérvadóak - érvel az okleveles adószakértő.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Angyal József véleményét osztotta korábban Vilmányi Ágnes ügyvéd is az RTL Klub Minden reggel című műsorában. Leszögezte: az illetéktörvény teljesen kogensen (egyértelműen) fogalmaz ebben a kérdésben. Csak a 2013. január 1. utáni vagyonszerzésekre lehet vonatkoztatni azt a szabályt, hogy a takarékbetét, illetve a bankon keresztül átutalt pénz ajándékozását is 18 százalékos illeték terheli. Véleménye szerint is onnan jöhet ez a félreértés, hogy az adóhatóság az elévülési időn belül folytathat vizsgálatokat, így visszamenőlegesen is ellenőrizheti, hogy ki, kitől kapott ajándékot.

KATTINTS! Mentőöv tízezreknek: újra Alkotmánybíróság előtt a 98 százalékos különadó!

Jelentős könnyítés és szigorítás januártól

Az egyenesági rokonoktól kapott pénzösszeg után azonban továbbra sem lehet visszamenőlegesen illetéket kiszabni, mivel ez az ajándékozás az idei évben is illetékmentes - nyomtatékosítja a szaktárca. Sőt, további könnyebbség, hogy a január elsejétől megváltozott szabály szerint az egyenesági rokonoktól (szülőktől, gyermekektől, nagyszülőktől, dédszülőktől) ajándékba kapott ingóságokat már be sem kell jelenteni az adóhatóságnak. Korábban az ebbe a körbe tartozóknak is be kellett jelenteniük a 150 ezer forintnál nagyobb összegű/értékű ajándékszerzést. Ha egy későbbi ellenőrzés során kiderül, hogy ezt elmulasztották megtenni, akkor ők is 200 ezer forintig terjedő összegű mulasztási bírsággal sújthatók.

A nem egyenesági rokonok (például testvér, nagynéni, nagybácsi, unokatestvér) esetében viszont megszűnt az illetékmentesség a 150 ezer forintnál nagyobb összegű takarékbetét (például bankszámlapénz) ajándékozáskor. Olvasónk részéről felmerült a kérdés, hogyan kell értelmezni a 150 ezer forintos korlátot?

Az NGM-től a következő választ kaptuk erre: az illetéktörvény azon rendelkezése, mely szerint nem tárgya az ajándékozási illetéknek a 150 000 forint forgalmi értéket nem meghaladó ingó ajándékozása, ha arról nem állítottak ki okiratot, jogügyletenként (bankszámlapénz ajándékozása esetén utalásonként) alkalmazandó.

Mindezzel összefüggésben azonban hangsúlyos, hogy az adózás rendjéről szóló törvény értelmében a szerződést, a jogügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Erre tekintettel tehát, amennyiben az ajándékozó egymás után (például egy napon belül) tíz alkalommal, 150 000 forintot nem meghaladó utalást kezdeményez, holott valódi célja arra irányul, hogy megközelítőleg 1,5 millió forintot ajándékozzon, a kedvező illetékszabályt nem lehet alkalmazni. Abban az esetben viszont, ha valaki havi rendszerességgel 150 ezer forinttal támogatja a testvérét a megajándékozottnak nem keletkezik illetékkötelezettsége.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2021.06.11 18:55
Az elmúlt heteket tekintve, több kompetenciafejlesztő tréninget is maga mögött tudhat a Legacy. Ahho...
coachco  |  2021.06.09 11:06
Olvasom Obama ex-elnök memoárját, másodjára fogtam bele. Nem mintha nem lenne érdekes, de cirka 700...
ajovomunkahelye  |  2021.06.07 12:30
Számokban is kimutatható nyereséget vagy veszteséget jelent egy vállalatnak, ha erősen elkötelezett...
perfekt  |  2021.06.07 08:31
Már több esetben foglalkoztunk a közüzemi díjak továbbszámlázásával, de még mindig sláger témának tű...
hrdoktor  |  2021.06.07 06:14
Szinte fizikai ellenállást érez valamelyik sürgős munkahelyi teendője láttán, és igyekszik valami ür...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 14. hétfő
Vazul
24. hét
Június 14.
Húsmentes világnap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. június 13. 16:08