A komáromi Nokia-gyárból ez év végéig 2300 embert bocsátanak el, közölte a cég szerdán.
A magyar gyár mellett a mexikói Reynosából és a finnországi Saloból a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását. A három országban összesen 4000 dolgozótól válnak meg.
A Nokia komáromi üzemében 2010 végén 4900-an dolgoztak, a cég közleménye szerint most már csak 4400-an vannak állásban. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók felét elküldik.
A finn mobilgyártó közölte, hogy az elbocsátások oka, hogy a készülékek összeszerelését ázsiai gyáraiba helyezi át, ahol az alkatrészek gyártása is folyik.
A Portfolio.hu elemzői véleménye emlékeztet: tegnap Orbán Viktor évértékelő beszédében még pozitív példaként emelte ki a Nokiát. "Ne csak azok jöjjenek az országba, akik kiszorítják a magyar vállalkozókat a piacról, majd elviszik a profitot" - beszélt a gazdaságpolitikáról Orbán az évértékelőjében. Azt mondta, mindenképpen számít az olyan cégekre, mint az Audi, a Mercedes, az Opel, a Bosch, a Nokia , amelyek biztos munkát teremtenek a magyaroknak, éppen ezért úgy ítélte meg, hogy hasznos volt a társasági adó kulcsának 19 százalékról 10-re csökkentése.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








