16 °C Budapest

Elszámolta magát a kormány, nincs pénz jövőre bérkompenzációra

Pénzcentrum
2011. szeptember 22. 14:33

Megalapozott háttérszámítások nélkül, össze-vissza dobálózik a kormány a jövő évre tervezett adóváltoztatási javaslatokkal. Az eddig bejelentett intézkedések - a kormányzati kommunikációval szemben - nem elegendőek ahhoz, hogy az alacsonyabb jövedelműek keresetkiesését finanszírozni lehessen.

Egy fillér pluszpénz sincs a jövő évi költségvetésben az eddig bejelentett adóváltoztatási intézkedésekből. A kormányzati kommunikációval ellentétben így hiányzik az alacsonyabb jövedelműeknél várható keresetkiesés, illetve a munkáltatók által vállalt magasabb béremelés ellentételezésének a fedezete is - számol Angyal József okleveles adószakértő, matematikus.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden este közölt adóváltoztatási javaslata szerint mindenkinél egységesen eltörölték volna a bérek jelenlegi 1,27-szeres szuperbruttósítását, valamint egy lépésben, teljes egészében megszüntették volna az adójóváírást. Egy nappal később már Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő arról beszélt, hogy csak a bruttó 202 ezer forint alatti jövedelműeknél törölné el a kormány teljes egészében a bérek szuperbruttósítását, az afölötti jövedelműeknél pedig csak feleznék, vagyis az adó alapja a bruttó bérek 1,135-szöröse lenne. Az adójóváírás teljes megszüntetése továbbra is fennáll.

Bármenyire nem akarja ezt kommunikálni a kormány, ez azt jelenti, hogy kétkulcsos lesz jövőre az adórendszer: havi bruttó 202 ezer forintig 16, a fölött 18,2 százalékos lesz az adómérték" - szögezi le Angyal József. Idén az 1,27-szeres szuperbruttósítás miatt valójában 20,3 százalékos a bruttó jövedelmekre vetített adó.

A nemzetgazdasági tárca korábban úgy számolt, hogy a szuperbruttó teljes kivezetése 380 milliárd forint bevételkieséssel járna. A módosított intézkedéssel ez 280 milliárd forintra csökkenne. A minisztérium kalkulációja szerint ugyanakkor az adójóváírás eltörlése miatt 370 milliárd forintot takarít meg a költségvetés. A különbözetből biztosítanának forrást az alacsonyabb jövedelműek keresetkiegészítésére, amit az adójóváírás teljes eltörlése miatt szenvednek el, valamint azoknak a cégeknek a költségcsökkentésére, amelyek a kormány által elvárt 5 százaléknál nagyobb mértékben emelik a bruttó fizetéseket.

KATTINTS! Adóváltozások: 2 millió embert hurcol meg jövőre a kormány

A gyermekkedvezmény miatt nem jön ki a matek

A szaktárca téved, az adójóváírás megszüntetéséből jóval kisebb lesz a megtakarítás - állítja Angyal József. A minisztérium a jövő évre is egy az egyben az idei évben adójóváírásra költött összeg megtakarításával számol, s nem veszi figyelembe a családi adókedvezmény torzító hatását.

Az adójóváírás miatti bevételkiesésről a 2010. évre áll rendelkezésre pontos szám, ez 484 milliárd forint. Idén azonban havi 15 100 forintról 12 100 forintra csökkent a kedvezmény összege. Emiatt 100 milliárd forinttal kevesebb pénz esik ki a költségvetésből. Tovább mérsékli ennek összegét, hogy a jövedelemhatár is csökkent: idén havi bruttó 180 ezer forintig lehet teljes egészében igénybe venni az adójóváírást, tavaly még 210 ezer forint volt a határ. Így 2011-ben így nagyjából tényleg 370 milliárd forint megy el adójóváírásra.

Jövőre viszont nem lehet ugyanezzel az összeggel megtakarításként számolni, mégpedig a gyermekek utáni kedvezmény miatt. Idén ugyanis nagyon sokan nem tudják, vagy nem teljes egészében tudják igénybe venni az adójóváírást, éppen a családi kedvezmény miatt. A gyermekek után valójában adóalap-kedvezmény jár: egy gyermek után havonta 62500, két gyermek után gyermekenként 62500, három- vagy több gyermek után pedig eltartottanként 206 250 forinttal lehet csökkenteni a szuperbruttósított összevont adóalapot. (A közérthetőség kedvéért beszél mindenki 10-10 ezer, illetve három- vagy többgyermekeseknél eltartottanként 33 ezer forintos kedvezményről.)

Tehát a gyermekeseknek először a családi adókedvezményt kell érvényesíteniük, s azt követően vehetik igénybe az adójóváírást. Sokaknak azonban a gyermekek utáni adókedvezmény levonása után már nem marad annyi fizetendő adójuk, amiből érvényesíteni tudnák az alkalmazotti kedvezményt. Példa erre egy háromgyermekes házaspár, amelynek mindkét tagja bruttó 180 ezer forintot keres. Nekik hiába járna a maximális összegű, havi 12100 forintos adójóváírás, már nem tudják igénybe venni, mert a családi kedvezmény levonása után nincs fizetendő adójuk. Ők tavaly még teljes egészében levonhatták az adójóváírást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gyermekkedvezmény torzító hatása miatt Angyal József becslése szerint a kormány által tervezett 370 milliárd helyett csak 270 milliárd forint lesz a megtakarítás az adójóváírás kivezetéséből.

Mindezek alapján az eddig bejelentett személyi jövedelemadó-változások költségvetési hatása összességében nulla - hangsúlyozza az adószakértő. Vagyis egyelőre nincs forrás arra, hogy a kormány ígérete szerint az alacsonyabb keresetűeknél jelentkező bérkiesést, illetve a versenyszférában elvárt 5 százaléknál magasabb mértékű béremelés vállaló cégek többletköltségét finanszírozni lehessen.

Elvérezhet a költségvetés oltárán az eva és az ekhó
A jövő évi 2,5 százalékos GDP-arányos deficit ugyanis "kőbe van vésve". Mivel Magyarország 2004 óta túlzott deficit eljárás alatt van, tartania kell a hiánycélokat - máskülönben szankciókkal sújthat minket Brüsszel - magyarázta Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Heti Válasznak adott interjújában. Emiatt szóba kerülhet az adórendszer átalakításának folytatásaként az adójóváírás és a szuperbruttó kivezetésén túl az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) eltörlése is - mondta az államtitkár.

Vannak még más aknák is a költségvetésben

További meglepetés érheti a kormányt a jövő májusi szja-bevallások során. Sokan ugyanis csak az éves elszámoláskor fogják érvényesíteni a gyermekek után az idei évre járó kedvezményt, vagy annak egy részét. Egész évben folyt a jogértelmezési vita arról, hogy igazából kik, és hogyan vehetik ezt igénybe. Az év elején az egyéni vállalkozók, ügyvezető igazgatók jogosultsága kérdőjeleződött meg, majd később az adóhatóság állást foglalt, hogy ők is érvényesíthetik a kedvezményt. Az pedig csak augusztusban tisztázódott, hogy az ingatlan bérbeadásából származó jövedelemből is le lehet vonni a gyermekek után járó kedvezményt. Ráadásul a több gyermeket együtt nevelő élettársak is csak az adóbevallásukban igényelhetik vissza az adókedvezményt, ha azt egymás között meg akarják osztani. Angyal József becslése szerint emiatt megközelítően 100 milliárd forint szja-bevételtől esik el a 2012-es költségvetés. Ezzel sem számol a kormány a jövő évi tervezéskor.

A korábban bejelentett 750 milliárd forint pluszforrás valójában nem más, mint üres ígéret. A Széll Kálmán Tervben meghirdetett átalakításokból származó 550 milliárd forint ugyanis ahhoz kell, hogy az egykulcsos adórendszerre való áttérés miatti bevételkiesést ellentételezze. Ezt az idén a magánnyugdíj-pénztári vagyonból fedezi a kormány. Ezen felül mindössze 200 milliárd forint maradna, ami a fent említett okok miatt nem létezik - hangsúlyozza Angyal József.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a Széll Kálmán Tervben vállalt egyik nagy kiadáscsökkentő tétel, a rokkantnyugdíjak átalakításából adódó megtakarítás eléggé kétséges, mivel egyelőre még hivatalos jogszabály-tervezet sem készült az érintettek felülvizsgálatáról, nemhogy elkezdődtek volna az ellenőrzések. További  jelentős bevételkiesést okoz a vártnál kisebb gazdasági növekedés. Az idei évre legújabban várt 2 százalékos gazdasági növekedés helyett jövőre csak 1,5 százalékkal számol a kormány. Gazdaságkutatók azonban még ezt is túlzottan optimistának tartják. Még a köztudottan Fidesz-közeli Századvég is csak 1,1 százalékos GDP-növekedést vár a következő évre.

Ragaszkodik a kormány a hibás számításhoz
A kormány továbbra is köti az ebet a karóhoz, hogy lesz pénz az alacsony keresetek kiegészítésére. Szijjártó Péter az MTI-nek ismét kijelentette: a bruttó 202 ezer forint fölötti jövedelmeknél a szuperbruttósítás két év alatti kivezetése miatt a rendszerben maradó forrásokból lehet majd kompenzálni azokat, akik kevesebbet kerestek volna az arányos adórendszer kiteljesítése miatt a következő évben. "Amit az emberek érezni fognak, hogy 202 ezer forint alatt senki nem fog kevesebbet keresni, efölött pedig mindenki többet" - jelentette ki a miniszterelnöki szóvivő.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm