9 °C Budapest

Áfaemelés: nem feltétlenül rossz

Pénzcentrum
2009. június 12. 08:32 1 perc

Júliustól életbe lépnek az adótörvény-módosítások: érdemes előre vásárolni, korábbra hozni részletfizetéseket, viszont megéri majd várni bizonyos bevételek realizálásával.

Júliustól 25 százalékra emelkedik az áfa kulcsa, ami az átmeneti szabályok szerint június-júliusban ad némi mozgásteret a vállalkozásoknak. Fő szabályként a megemelt kulcs a június 30-át követő teljesítéskor jelenik meg először. Ez azt jelenti, hogy érdemes lesz adott esetben előrébb hozni a számla kiállításakor a teljesítés időpontját, hogy azt még az alacsonyabb kulccsal lehessen elszámolni.

Ez azért állhat a felek érdekében, mert így a megfinanszírozott áfa miatt keletkező likviditási hiány kisebb lesz. Hasonló elv szerint érdemes eljárni akkor is, amikor a felek részletfizetésben állapodnak meg egymással, és ez átnyúlik júliusra.

Az is elképzelhető, hogy éppen a csúszás éri meg a teljesítés megállapításakor, vagyis halasztódjék júliusra a teljesítés. Ebbe a körbe tartoznak az evások, akiknek az áfa csak egy bevételnövelő tétel: nekik júliustól száz forint nettó kifizetés után 120 helyett 125 forint lesz a bevételük - amiből ugyanúgy 25 százalékot adóznak, mint korábban. Vagyis ők akkor járnak jól, ha június 30-át követő teljesítéssel állítanak ki számlát.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?