7 °C Budapest

A harmadik áfaemelés: 30 milliárdos bukta a turizmusnak

2009. május 6. 08:47 1 perc

Öt év alatt a harmadik áfaemelés harmincmilliárd forintos kiesést okozhat a turizmusnak, miközben a forgalom, a vendégek száma és a bevétel egyre csökken. Ráadásul az ágazat számára kiemelten fontos alkalmi munkavállalói könyvet sem alkalmazhatják tovább.

Az első három hónap eredményei azt vetítik előre, hogy a nagyobb szállodaláncoknál csoportos leépítések következhetnek -véli a Vendéglátó-és Idegenforgalmi Szakszervezet. A válságon túl más rendelkezések is sújtják az ágazatot, például az alkalmi munkavállalói könyvvel kapcsolatos törvénytervezet, amely negyven év után megvonja a turizmustól ennek alkalmazását.

Ez azért súlyos probléma, mert az ágazat legfőbb jellemzője a szezonalitás: nyáron a több vendég kiszolgálásához jelentősen nagyobb személyzet szükséges. A másik három évszakban pedig nyilvánvalóan kevesebb alkalmazott kell.

Az újabb áfaemelés -amely öt év alatt 15-ről 25 százalékra növeli a forgalmi adó mértékét- összességében már 30 milliárd forint körüli veszteséget ró az ágazatra. A szakszervezet szerint nem véletlen, hogy elmaradtak a felújítások, bővítések. Ha ez továbbra is tolódik, még kevesebb vendég érkezése várható.

Ráadásul arra is számítani kell, hogy a közeljövőben több utazási iroda is bezár, mivel nem bírják el a kereslet és a bevétel további csökkenését.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?