Az utóbbi hét évben teremtett 1,3 millió új munkahely legtöbbjét külföldiek töltötték be az Egyesült Királyságban. Csaknem félmillióan Kelet-Közép Európából érkeztek, de jelentős volt azok aránya is, akik frissen szereztek brit állampolgárságot maguknak.
A kormányzat adatai szerint a 2001 és 2008 között keletkezett 1,342 millió új munkahelyből 439 ezret töltöttek be a Kelet-Közép Európából érkezett dolgozók, míg 618 ezren auz EU-n kívülről érkeztek. Mintegy 315 ezer állást töltenek be időközben "britté lett" külföldi munkavállalók.
Míg a 2001 óta teremtett 1,3 millió új munkahely elsöprő többségét külföldiekkel töltötték fel Nagy-Britanniában, addig a szigetországban születettek közül 62 ezerrel kevesebb talál magának munkát, mint 7 évvel ezelőtt. Gordon Brown szavai ezzel hivatalosan is érvényüket vesztették, melyek szerint a brit munkahelyek a brit munkásokéi kell, hogy legyenek.
2004 óta az Európai Unió frissen csatlakozott tagállamaiból érkezők szabadon vállalhatnak munkát Nagy-Britanniában. Kivételt jelentenek a később csatlakozott Románia és Bulgária lakosai, akiknek munkavállalási engedélyt kell kiváltaniuk és csak bizonyos szektorokban foglalkoztathatják őket. A szigetország kormánya csütörtökön hirdeti ki, eltörli-e a két országot sújtó korlátozást, vagy további három évig még életben tartja azt.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)