7 °C Budapest

Rekord kevés külfödi munkavállaló: már Nagy-Britannia sem vonzó

Pénzcentrum
2008. augusztus 25. 10:00 1 perc

Rekord alacsony számú kelet-közép-európai ember dolgozik Nagy-Britanniában, a 2004-es EU-bővítés óta, a legtöbb külföldi munkavállaló ugyanis hazatér szülőhazájába, ahol jelentősen javultak a munkavállalási körülmények - írja a Világgazdaság.

A brit belügyminisztérium 2008 második negyedéves adatai szerint több mint 27 százalékkal csökkent a szigetországban dolgozó kelet-közép-európaiak száma, az előző év hasonló időszakához képest, ami rekord mértékű csökkenést jelent 2004 óta.

A külföldi munkavállalók kétharmadát a lengyelek adják, akik időközben hazatértek, egyrészt a gazdasági helyezet javulása, és így a bérek növekedése, másrészt a zloty erősödése miatt.

A csökkenés mögött azonban a román és bolgár munkavállalókkal szembeni korlátozások bevezetése is áll, amit a kormány a közvélemény nyomására volt kénytelen bevezetni, így a tavalyi 10 ezerhez képest az idei év második negyedévében mindössze 7 ezer regisztrációs kérelem érkezett ezekből az országokból.

A külföldiek zömében azokat a munkákat végzik, melyekhez a briteknek annyira nem fűlik a foguk, így a legtöbben vízvezeték-szerelőként, eladóként, vendéglátóhelyi alkalmazottként, vagy építőipari munkásként dolgoznak.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?