A APEH ismét közétette adós-feketelistáját mind a legnagyobb adóhiánnyal rendelkező, mind az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó vállalkozásokról, illetve magánszemélyekről.
A lista élén egy inárcsi cég végzett több mint egymilliárd forintos adóhiánnyal, amit az APEH 667 milliós bírsággal is kiegészített. Az alábbi táblázatban az öt legnagyobb hiánnyal rendelkező céget és a tartozásuk illetve a rájuk kirótt büntetések nagyságát tüntettük fel.

Az APEH ezzel a 2003. évi XCII törvény 55.§ (3) bekezdésében leírt kötelezettségének tesz eleget. A törvény a következőképpen rendelkezik:
"Az állami adóhatóság - a negyedévet követő 30 napon belül - közzéteszi azoknak az adózóknak a nevét, (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek (amelyeknek) a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget."
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








